Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Obama nem zárja be azonnal Guantánamót

Valószínűleg nem zárja be beiktatása után azonnal a guantánamói börtönt Barack Obama megválasztott amerikai elnök. Ezt maga Obama közölte egy vasárnap sugárzott interjúban.

A közel-keleti konfliktus kezelésére külön csapatot összeállító demokrata politikus az iráni atomkérdést nevezte kormányzati ideje legnagyobb kihívásának, közölve, hogy "gyorsan" lépni fognak az ügyben. Obama nem zárta ki annak lehetőségét, hogy büntetőeljárások indulnak majd a Bush kormányzat idején elkövetett visszaélések, leginkább a kínvallatások miatt.

"Ez egy sokkal bonyolultabb kérdés, mint, ahogy azt gondolom, sok ember képzeli" - válaszolta Barack Obama amikor a kubai Guantánamo támaszponton lévő börtön bezárásról kérdezték az ABC amerikai televízió "This Week" című műsorában. Obama választási kampánya alatt azt ígérte, hogy elnöki idejének első száz napjában bezárja a jogvédő szervezetek által sokat kritizált fogolytábort, ahol a terrorizmussal gyanúsított embereket tartják fogva. Obama közölte, hogy mindenféleképpen be fogják zárni a börtönt, de ennek végrehajtására időre van szükség, mivel biztosak akarnak lenni abban, hogy az alkotmány megsértése nélkül teszik azt. Jogvédő szervezetek erősen kritizálták a Kubában lévő amerikai katonai bázison kialakított fogolytábort, ahol szerintük illegálisan tartottak fogva embereket, és kínvallatások is zajlottak, büntetőeljárás indítását követelve a Bush kormányzat tagjai ellen. Barack Obama az interjúban elmondta, hogy "még vizsgálják, hogyan közelítsék meg a fogvatartások és kihallgatások kérdését", de természetesen megvizsgálják a "régi módszereket", és "senki sem áll a törvény felett".

A kilenc nap múlva elnöki esküjét letevő Obama ugyanakkor elmondta, hogy a múltban ásás helyett inkább a jelen problémáinak megoldására fognak koncentrálni. A megválasztott amerikai elnök Iránt nevezte kormányzati ideje legnagyobb kihívásának, közölve, hogy egy atomfegyverrel rendelkező Irán nukleáris versenyt indíthat el a Közel-Keleten. Obama változtatást ígért az Iránnal szembeni amerikai politikában, a párbeszédre, és a tiszteletre helyezve a hangsúlyt, és elmondta, hogy már megkezdték az előkészületeket, hogy "gyorsan lépni tudjanak" a kérdésben. A nyugati államok, főleg az Egyesült Államok azt gyanítja, hogy Teherán atomprogramja bomba előállítását szolgálja, miközben az iráni vezetés folyamatosan azt állítja, hogy polgári célú nukleáris programja. Obama elmondta, hogy egy, az egész Közel-Kelettel foglakozó különleges csapatot hoz létre, és hivatali idejének "első napjától" bekapcsolódnak a békefolyamatba. A megválasztott elnök elmondta, hogy "elég jó tanácsot kapott" Dick Cheney leköszönő alelnöktől, aki arra figyelmeztette Obamát, hogy ne vessenek el azonnal mindent, amit az előző adminisztráció csinált, csak azért, hogy politikai pontokat szerezzenek. Barack Obama, az Egyesült Államok első színes bőrű elnöke január huszadikán teszi le elnöki esküjét Washingtonban.

Olvasóink írták

  • 3. obama 2009. január 14. 09:43
    „obama bezarja guantanamot. de szukseg van egy masikra. hisz a terroristakat meg kell semmisiteni.”
  • 2. 1.László 2009. január 12. 10:58
    „Rájőtt hogy ojan dolgot igért amit nem tud vagy nem akar teljesíteni és most megpróbál kihátrálni belőle anélkül hogy azt mondhatnák neki hogy segget csinált a szájából. Lehet hogy kvantanamót megszüntetik de előbb építenek valahol 1 másik ugyanerre a célra szolgáló fogojtábort.”
  • 1. elemér 2009. január 11. 17:12
    „Nem is rossz Dick Cheney figyelmeztetése. Öt kellene elösször a Getmóba rakni aztán Busht.;))”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az izraeli hadsereg Gázavárost támadta

Szemtanúk szerint az izraeli légierő és tüzérség Gázaváros elleni támadásokat hajtott végre… Tovább olvasom