Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Obama: megköthető a megállapodás a deficitről

Barack Obama amerikai elnök szerint megköthető a megállapodás deficitről, de ennek keretében a republikánusoknak bele kell egyezniük a leggazdagabb amerikaiaknak nyújtott adókedvezmények eltörlésébe.

Az elnök szerdai washingtoni sajtóértekezletén mind az amerikai, mind a világgazdaságra nézve "beláthatatlannak" nevezte annak következményeit, ha a kongresszus nem tudna megállapodni az adósságlimit emeléséről, amit a republikánusok a deficit csökkentéséhez kötnek. Rámutatott, hogy a megegyezés hiánya gátja lenne a munkahelyteremtésnek és úgy vélekedett, hogy a honatyák, ha felelős vezetők, addig nem mennek el szabadságra, amíg a "szent teheneiket" beáldozva nem jutnak dűlőre egymással.

Kijelentette: a bevételek növelése nélkül nem csökkenthető a hiány, ugyanakkor arra is rámutatott, hogy 1.000 milliárd dollárnyi lehetséges költségcsökkentést sikerült beazonosítani.

Obama hangsúlyozta: senki sem akarja, hogy az Egyesült Államok elveszítse hitelességét, vagy hogy ne tudjon megfelelni fizetési kötelezettségeinek.

Az elnök azután tartotta fontosnak sajtótájékoztatón kifejteni véleményét, hogy a múlt héten zsákutcába jutottak a deficit csökkentéséről folytatott tárgyalások. A Fehér Ház szerint a kudarc oka az, hogy a republikánusok hallani sem akarnak az adóemelésről. Az elnök azóta mindkét párt kongresszusi vezetőivel találkozott, hogy megpróbálja előmozdítani a kompromisszumot. Obama a maga és Joe Biden alelnök részéről ehhez minden segítséget megígért.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lech Walesát kiengedték a kórházból

Kiengedték a kórházból szerdán a Nobel-békedíjas Lech Walesa volt lengyel államfőt, a Szolidaritás… Tovább olvasom