Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Obama kitüntette a bin Ladent likvidáló kommandó tagjait

Barack Obama amerikai elnök pénteken a Kentucky állambeli Fort Campbell katonai bázison kitűntette az Oszama bin Laden megölésében részt vett SEALs-kommandó minden tagját.

"Ez alkalom volt nekem arra, hogy az amerikaiak és a világ nevében elmondhassam: ez jól végezett munka volt" - jelentette ki az elnök a zárt körben megtartott találkozó után, az amerikai hadsereg 101-es légi szállítású hadosztályának Afganisztánból hazatérő katonáit üdvözölve elmondott televíziós beszédében. Obama az al-Kaidáról szólva hangsúlyozta, hogy bin Laden megölésével "levágtuk a fejüket és véglegesen le fogjuk győzni őket".

"Ez rendkívüli hét volt nemzetünk számára. A terrorista vezető, aki szeptember 11-én csapást mért nemzetünkre, soha többé nem fenyegeti majd nemzetünket" - mondta Obama, de egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy "ez továbbra is nagyon kemény harc lesz".

Az elnök szerint az abbotábádi rajtaütés sikere azt jelzi, hogy az amerikai stratégia működik, és megismételte, hogy nyáron szándékozik megkezdeni a csapatok kivonását Afganisztánból. "Ők Amerika csendes hivatásosai. Csakúgy mint önök valamennyien, ők is választhatták volna a könnyű életet, de önökhöz hasonlóan ők is önkéntesnek álltak. Azt választották, hogy szolgálni fognak a háború idején" - mondta a SEALs-kommandósokat méltatva Barack Obama.

"Ezek az amerikaiak elismerést érdemelnek a nemzet történetének egyik legnagyszerűbb hírszerzési és katonai műveletéért" - mondta.

A SEALs-kommandósokat egyébként Obama az Elnöki Egység Idézésben, a legmagasabb, katonai alakulatnak adható amerikai elismerésben részesítette. Joe Biden alelnök az ünnepségen azt mondta, hogy az egység tagjai névtelenek voltak és azok is maradnak.

Olvasóink írták

  • 1. janika 2011. május 07. 12:57
    „Vajon mit szokás adni a hóhéroknak, ha bírói ítélet nélkül gyilkolnak?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bin Laden - Az al-Kaida megerősítette vezérének halálhírét, s bosszúval fenyeget

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet pénteken közleményben megerősítette, hogy a vezére, Oszama bin Laden meghalt. Tovább olvasom