Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Obama is rakétákat telepítene Lengyelországba

A kedden megválasztott amerikai elnök is támogatja, hogy a rakétavédelmi pajzs részeként fegyvereket telepítsenek Lengyelországba. Erről a varsói államfői hivatal adott ki szombaton közleményt azután, hogy Lech Kaczynski lengyel elnök telefonon tárgyalt Barack Obamával.

A dokumentum szerint az amerikai politikus a beszélgetés során "kiemelte a két ország közti stratégiai kapcsolatok fontosságát, és reményét fejezte ki, hogy folytatódik a politikai és katonai együttműködés" Varsó és Washington között.

Kaczynski hivatala azt is közölte, hogy Obama folytatni akarja a rakétavédelmi rendszer kiépítését az országban. Erről augusztus végén állapodott meg az Egyesült Államok és Lengyelország. Ennek értelmében Amerika nagy hatótávolságú rakéták kiiktatására szolgáló elfogórakétákat telepít Lengyelországba. A rendszerhez tartozó radarállomást a tervek szerint Csehországban helyezik üzembe 2011 és 2013 között. A terveket Oroszország hevesen ellenzi. Moszkva szerint ugyanis a rendszer ellene irányul. Ezt a felvetést Washington hevesen cáfolta többször is, ám az orosz álláspont nem változott.

Olvasóink írták

  • 2. obi 2008. november 08. 17:24
    „Csak pattogjanak...még mindig nem fogták fel a nyomorultak, hogy a Szovjetunió nevű rémálomnak 17 éve vége szakadt... :)”
  • 1. Habiby 2008. november 08. 12:17
    „Nem támadórakéták, hanem védelmi rakéták.

    Kutya se akarja a ruszkikat támadni, de ismerjük őket, bármire képesek. Ki tudja mikor bolondul meg teljesen valamelyik nagykutya ruszki, muszáj védekeznünk.

    Úgylátszik nem tiszták a szándékaik, ha a védelmi rakéták ellen is így pattognak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Botrány az EP-ben: évek óta megvannak a testátvilágítók

EU - Az Európai Parlament (EP) brüsszeli és strasbourgi székházának pincéjében nyolc testátvilágító,… Tovább olvasom