Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 13°C Még több cikk.

Obama: Észak-Korea már nem tud engedményeket kicsikarni

Vége azoknak az időknek, amikor Észak-Korea válságot tudott teremteni és engedményeket tudott kicsikarni - jelentette ki Barack Obama.
Vége azoknak az időknek, amikor Észak-Korea válságot tudott teremteni és engedményeket tudott kicsikarni - jelentette ki kedden Barack Obama amerikai elnök, miután a Fehér Házban fogadta Dél-Korea államfőjét.

Az Obama és Pak Gun Hje megbeszélése után, a két ország közötti szövetség megkötésének 60. évfordulója alkalmából kiadott közös közlemény hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok a teljes - mind hagyományos mind nukleáris - katonai eszköztárával erősen elkötelezett marad Dél-Korea védelme mellett.

A közleményben Washington és Szöul aggodalmát fejezte ki az észak-koreai nukleáris rakétafenyegetés miatt és hangsúlyozta hogy a védelmi együttműködés elmélyítése révén meg fogja védeni a két szövetséges állam polgárait. A két kormány a dokumentum szerint eltökélt Észak-Korea békés atomfegyver-mentesítése, valamint amellett, hogy Phenjant visszatérítsék nemzetközi kötelezettségeinek betartásához.

A felek felszólították Észak-Koreát, hogy javítsa állampolgárainak életkörülményeit és tartsa tiszteletben alapvető emberi jogait.

A dokumentum egyebek mellett méltatta a két ország között egy évvel ezelőtt életbe lépett szabadkereskedelmi egyezményt.

Pak elnök asszony egyébként szerdán, a kétoldalú szövetség jubileumának alkalmából beszédet mond majd a kongresszus két házának együttes ülésén.

A két elnök közös sajtótájékoztatóján Barack Obama kijelentette: az Egyesült Államoknak erkölcsi és nemzetbiztonsági kötelezettsége, hogy reagáljon a szíriai vérontásra, de óvatosságra intett a vegyi fegyvereknek az országban "észlelt" bevetésével kapcsolatban, és az ügy alapos kivizsgálását ígérte.

Ugyanakkor, Oszama bin Ladennek, az al-Kaida terrorszervezet vezérének és Moammer Kadhafi líbiai vezetőnek a példájára utalva Obama elnök elutasította azt a feltételezést, hogy szavainak nem szerezne tettekkel érvényt, ha azokat a tekintélyuralmi rendszerek nem vennék komolyan.

"Jellemzően betartjuk a kötelezettségvállalásainkat" - mondta az elnök.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Clevelandben elfogtak három fivért, akik 10 éven át tartottak fogva három nőt

Őrizetbe vettek kedden három fivért, akik három eltűntként nyilvántartott nőt egy évtizeden át… Tovább olvasom