Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Obama elsöpörte Clintont

Barack Obama demokrata jelölt elsöprő győzelmet aratott három államban szombaton - közölte az AFP francia hírügynökség vasárnap. A szenátor Washington, Nebraska és Louisiana államokban győzte le a másik esélyes demokratát, Hillary Clintont.
A republikánusok között Mike Huckabee tarolt Kansas-ben, de még így is messze le van maradva John McCain mögött.

Obama az Egyesült Államok első fekete elnöke lehetne, míg Hillary Clinton az első női elnökként írhatna történelmet. Az AFP adatai szerint Obama a szavazatok 55 százalékát szerezte meg Louisianában, és a voksok 68 százalékát tudhatja magáénak Nebraska és Washington államokban.

A demokraták jelöltjei között rendkívül szoros a verseny. Különböző becslések szerint is alig több mint 60 szavazattal vezet az egykori first lady, míg mindkét esélyesnek több mint ezer szavazata van. Ahhoz, hogy augusztusban a párt jelölje, 2025 demokrata küldött szavazatát kell megszereznie egy-egy indulónak.

A "szuperkedden", amikor több mint 20 államban járultak az urnákhoz a szavazók, Clinton nyert a két legnépesebb amerikai államban, Barack Obama viszont több államban kerekedett felül. A szoros verseny után egyikük sem nyilvánította magát a szuperkedd győztesének.

A republikánusoknál csaknem 1200 küldött voksát kell begyűjtenie egy indulónak, hogy pártja jelölje a novemberi elnökválasztáson. John McCain jelenleg több mint 700 küldött támogatásával rendelkezik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A viharos tél elpusztíotta az erdők egy tizedét Kínában

A kínai erdők egy tizede elpusztult a hóviharokban, amik az utóbbi fél évszázad legzordabb telét… Tovább olvasom