Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

Obama: Amerika erőt alkalmaz Irán ellen, ha szükség lesz rá

Obama arra kérte az Irán ellen az egyoldalú csapás lehetőségét mérlegelő Izraelt: hagyjon több időt a szankcióknak arra, hogy kifejtsék a hatásukat.

A diplomáciának van még rá ideje, hogy eltérítse Iránt a nukleáris fegyver beszerzésének szándékától, ám ha szükség lesz rá, az Egyesült Államok tétovázás nélkül az erő alkalmazásához nyúl majd - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök az Egyesült Államok legjelentősebb Izrael-barát lobbiszervezete, az AIPAC washingtoni tanácskozásán.

"Irán vezetőinek tudniuk kell, hogy az én politikám nem az elszigetelésre irányul, az én politikám célja annak megakadályozása, hogy Irán nukleáris fegyverhez jusson" - mondta az elnök. "És ahogy ismételten világossá tettem az elnökségem során: nem tétovázok majd, hogy amikor szükséges, erőt alkalmazzak az Egyesült Államok és érdekei védelmében" - hangsúlyozta Barack Obama.

Az elnök ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy "túl sok meggondolatlan" kijelentés hangzott el a háborúval kapcsolatban, ami csak Teheránnak vált hasznára és felhajtotta az olaj árát. Obama arra kérte az Irán ellen az egyoldalú csapás lehetőségét mérlegelő Izraelt: hagyjon több időt a szankcióknak arra, hogy kifejtsék a hatásukat.

"Izrael biztonsága, Amerika biztonsága, valamint a világ békéje és biztonsága érdekében ez most nem a hangoskodás ideje. Most annak van itt az ideje, hogy hagyjuk hatni a felerősödött nyomást és hogy fenntartsuk az általunk felépített, széles nemzetközi koalíciót." Theodore Roosevelt elnököt idézve Obama kijelentette, hogy lágyan fog beszélni, miközben magánál tartja majd a "nagy botot". "Egyetlen izraeli kormány sem tűrheti el, hogy nukleáris fegyver kerüljön egy olyan rendszer kezébe, amely tagadja a holokausztot, amely azzal fenyeget, hogy letörli Izraelt a térképről és amely olyan terrorista csoportokat támogat, amelyek Izrael megsemmisítése mellett kötelezték el magukat" - szögezte le Obama, elismerve Izraelnek az önvédelemhez való jogát, amelyet - mint azt az elnök a beszédében aláhúzta - Washington azzal támogat, hogy hozzájárul a zsidó állam katonai fölényének megőrzéséhez.

Obama ugyanakkor türelemre intett, megemlítve egyebek között, hogy Európa júliustól felfüggeszti iráni olajvásárlásait. "Erősen hiszem, hogy a - nyomásgyakorlással megtámogatott - diplomáciának van lehetősége a sikerre" - nyomatékosította az amerikai elnök. Emlékeztetett rá, hogy az Egyesült Államok "minden egyes esetben", a gázai háborúról készített Goldstone-jelentéstől kezdve, a "békeflottilla"-incidenseken át, a cionizmus rasszizmusként való megbélyegzésének megakadályozásáig, mindig kiállt Izrael mellett. Kitért annak felidézésére is, hogy az ENSZ közgyűlésében kijelentette: a tartós közel-keleti béke alapja csakis Izrael legitimitásának és biztonsági érdekeinek elismerése lehet.

Barack Obama hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban mindkét nagy párt támogatja Izraelt és az ezzel ellentétes állítások azzal magyarázhatók, hogy Amerika választási évben van.

Az AIPAC (American Israel Public Affairs Committee, Amerikai Izraeli Közügyi Bizottság) konferenciáján - videó-kapcsolat révén - fel fog szólalni három is (Mitt Romney, Rick Santorum és Newt Gingrich) a Republikánus Párt négy talpon maradt elnökjelölt-aspiránsa közül. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadja majd Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki a találkozó után szintén felszólal majd az AIPAC tanácskozásán.

"Az iráni egy gonosz, kegyetlen és erkölcsileg korrupt rendszer" - mondta a lobbicsoport washingtoni fórumán Simon Peresz izraeli elnök. "Számunkra mindig a béke az elsődleges opció, de ha harcra kényszerülünk, higgyék el: győzni fogunk" - jelentette ki az izraeli államfő.

Olvasóink írták

  • 1. Pretorianus 2012. március 04. 21:34
    „"Erősen hiszem, hogy a - nyomásgyakorlással megtámogatott - diplomáciának van lehetősége a sikerre" - nyomatékosította az amerikai elnök. Emlékeztetett rá, hogy az Egyesült Államok "minden egyes esetben", a gázai háborúról készített Goldstone-jelentéstől kezdve, a "békeflottilla"-incidenseken át, a cionizmus rasszizmusként való megbélyegzésének megakadályozásáig, mindig kiállt Izrael mellett."
    Ez az usa szégyene... De hát semmi nem tart örökké...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tömegszerencsétlenség: összeütközött két vonat Lengyelországban - galériák

Két személyvonat ütközött össze szombat éjszaka Lengyelország déli részén, a hatóságok szerint… Tovább olvasom