Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Obama 10 ponttal vezet McCain előtt

USA - Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt tíz pontos előnyre tett szert republikánus párti ellenfelével, John McCainnel szemben - ez derült ki a The Washington Post és ABC News hírcsatorna hétfőn közzétett felméréséből.
A múlt keddi televíziós vita után készült közvélemény-kutatás szerint Obama 53-43 arányban vezet. A felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek 64 százaléka vélekedik kedvezően a demokrata párti elnökjelöltről, 6 százalékkal többen, mint szeptember elején. A televíziós vita után a szavazók harmadának jobb lett a véleménye az illinoisi szenátorról, nyolc százalékuk fest róla kedvezőtlenebb képet a korábbiakhoz képest. Az arizonai szenátor esetében ez az arány 12/26 százalék.

A Reuters/C és a SPAN/Zogby intézetek közös közvélemény-kutatása csekélyebb előnyt mért Barack Obamánál. A felmérés szerint a demokrata párti jelölt négy ponttal, 48-44 arányban vezet a republikánus ellenféllel szemben.

A november 4-i elnökválasztások előtti utolsó tévévitát a New York állambeli Hempsteadben lévő Hofstra egyetemen tartják meg szerdán. McCain vasárnapra virradóra rögtönzött beszédében azt mondta néhány tucat híve előtt, hogy ő néhány ponttal lemarad ugyan ellenfele mögött, de "neki van igaza ebben a játszmában".

"A gazdaság kissé megtépázott minket az elmúlt egy-két hétben, de néhány napja azt látjuk, hogy visszatér (a rokonszenv), mert a választók tapasztalatot, tudást és jövőképet akarnak látni. Mi megadjuk ezt Amerikának" - hangoztatta John McCain.

Olvasóink írták

  • 7. lolita 2008. október 18. 14:39
    „Clinton felre lepett nem hagyta el feleseget,ez meg csunyabb szerintem!”
  • 6. obi 2008. október 15. 15:47
    „Ilyen alapon nem sok politikusból lehetne (miniszter)elnök! :)
    Schröder 4 feleséget koptatott el, Joschka Fischer szintén...
    Nikolas Sarkozy meg azzal a Carla Brunival kötötte össze az életét, aki szinte minden számottevő rockzenésznek "megvolt"... :D”
  • 5. lolita 2008. október 15. 03:33
    „Igen a magan elete nagyon is befolyasolta politikajat mert az ilyen felrelepese utan a hirneve romlik,bar ö belatta bocsanatot is kert,de kerdem en mi köze a maganeletemhez a hivatasom?De ha mar ö a legmagasaabb ember az orszag elen,akinek peldat kene mutatni mindenfele teren akkor ez igen is nagy problema!”
  • 4. obi 2008. október 14. 23:59
    „Azért Clinton egész jó elnök volt! Az ő elnöksége alatt (1993-2001) az USA gazdasága valósággal szárnyalt! (Legalábbis az EU és Japán növekedési mutatóihoz képest.)
    Az, hogy ebből mennyi volt az ő érdeme, azt persze nem tudom. (Meglehet, hogy nem túl sok...)
    Az esetleges negatívabb megítélését magánéleti botrányainak köszönhette, de ezt szerintem oktalanság lenne összekeverni az elnöki teljesítménnyel.”
  • 3. hehe 2008. október 14. 09:17
    „Igen, igen.... bemegy a farmer a szavazófülkébe ......és gondolkodik....

    világyoskék vagy sötét kék..... :D:D:D:D:D:D
    (hiszen egyformák vagyunk, mindenki kék.... :D:D)

    én igazából nem értek hozzá, hogy melyik milyen, de ránézésre tényleg obama a normálisabb.....

    (így volt Clintonnal is..... aztán hasonlóan idióta volt ő is .... persze idiotizmusban Bush a nyerő!!!!)”
  • 2. obi 2008. október 13. 17:49
    „Én is ebben bízom, habár van egy kis "félsz" bennem, ti. hogy a szavazófülke magányában mégiscsak a bőrszín alapján választ majd egy csomó ember...”
  • 1. lolita 2008. október 13. 11:28
    „Remelem megnyeri OBAMA a valasztast en bizom benne!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ismét erdőtűz pusztít Kaliforniában

USA - Már 303 hektáron pusztít a legújabb kaliforniai erdőtűz, Los Angeles északi határán -… Tovább olvasom