Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Nyolc évre ítélték a ˝korrupt királynőt˝

Jang Hsziu-csu a legkeresettebb kínai szökevény volt az Interpol 2015-ös vörös listáján.
Nyolc év börtönbüntetésre ítélte első fokon kenőpénz elfogadásának és sikkasztásnak a vádjával egy kelet-kínai bíróság Jang Hsziu-csut, aki több mint 13 éven át volt a legkeresettebb kínai szökevény - jelentette az állami média pénteken.

A bíróság ezenkívül 800 ezer jüanos (31,6 millió forintos) pénzbüntetést rótt ki Jangra, továbbá elrendelte illegálisan szerzett, 26,4 millió jüannyi (több mint egymilliárd forintnyi) értékű javainak elkobzását.

A kelet-kínai Csöcsiang tartomány székhelyén, Hangcsou népbíróságán tartott tárgyaláson Jang elismerte bűnösségét és nem élt a fellebbezés jogával. A bíróság Jangnak az eredetileg kiszabni szándékozott büntetését arra hivatkozva csökkentette, hogy a nő önként adta fel magát és beismerte bűneit.

Jang 1995 és 1998 között a kelet-kínai Vencsou város alpolgármestere, később építésügyi hivatalának igazgatóhelyettese volt. A szülőhelyén "korrupt királynőnek" nevezett Jang 1996-ban ötemeletes épületet vásárolt 5 millió dollárért (akkori értékén 1,4 milliárd forintért) a New York-i Manhattanben.

A kínai hatóságok 40 millió dolláros (10,4 milliárd forintos) sikkasztás gyanújával vizsgálódni kezdtek ellene, ezért Jang 2003-ban elhagyta Kínát. Hongkong, Szingapúr, Franciaország, Hollandia és Olaszország után végül 2014-ben az Egyesült Államokban telepedett le, ahol a következő évben menedékkérelmet nyújtott be. Az amerikai hatóságok nem adtak neki menekültstátuszt, sőt - együttműködve a kínai hatóságokkal - befagyasztották vagyonát. Tavaly novemberben önként feladta magát a kínai hatóságoknak.

Jang a legkeresettebb kínai szökevény volt az Interpol 2015-ös vörös listáján.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiüríttették a Raiffeisen Bank összes oroszországi fiókját

Kiüríttették a Raiffeisen Bank összes oroszországi fiókját
Bombafenyegetést kaptak. Tovább olvasom