Kisalföld logö

2018. 08. 18. szombat - Ilona 18°C | 29°C Még több cikk.

Nincs változás Lettországban

A szavazatok abszolút többségének megszerzésével a Valdis Dombrovskis jelenlegi miniszterelnök vezette kormánykoalíció nyerte meg a szombati lettországi parlamenti választásokat két olyan felmérés szerint, amely a szavazóhelyiségből kilépők megkérdezésén alapul.
A koalíció eddig kisebbségben kormányzott.

A LETA és a Dienas Mediji intézetek 6598 szavazó megkérdezése alapján készült felmérése szerint a koalíció a szavazatok 61,7 százalékát szerezte meg. Ezen belül a Dombrovskis féle Egység blokk 33,48 százalékot.
A Lett Televízió és a BNS hírügynökség 3337 voksoló válaszai alapján azt a becslést adta, hogy a koalíció 55,1 százalékot szerzett, ezen belül az Egység 33,58 százalékot.

A lettországi orosz kisebbség legnagyobb pártja, a Harmónia Központ (SC) a második lett, 21,8, illetve 29,8 százalékos aránnyal.

A jelenlegi kormánykoalíció abszolút többsége valószínűleg azt jelenti, hogy a balti ország betartja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által a 7,5 milliárd eurós hitelkeretért cserébe előírt gazdasági megszorító intézkedéseket, és ezek elvezetik Lettországot az eurózóna-tagsághoz.

Dombrovskis kormánya már eddig is jelentős csökkentést hajtott végre az állami kiadásokban, aminek hatására arra lehetett számítani, hogy a miniszterelnök sokat veszít támogatottságából. Ennek ellenére a lettek nagyobb része - szemmel láthatóan - úgy tekint rá, mint egy becsületes válságmenedzserre, aki szerintük rendbe teszi azt, amit az előző kormányok elrontottak.

"A szavazók egyértelműen a stabilitásra szavaztak" - jelentette ki újságírók előtt Dombrovskis az exit poll-eredmények ismeretében.

Olvasóink írták

  • 1. janika 2010. október 05. 06:48
    „Lett? De mégsem lett!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új szakaszt adtak át a bécsi metrón

Új szakaszt adtak át a bécsi metró 2-es vonalán (U2) szombaton. Az 5,3 kilométeres… Tovább olvasom