Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Népirtásért elítélték a ruandai vezérkar volt főnökét

Az 1994-es ruandai népirtásban játszott szerepéért harminc év börtönre ítélte a ruandai hadsereg vezérkarának egykori főnökét kedden az ENSZ által Tanzániában felállított Nemzetközi Törvényszék.

Augustin Bizimungut "népirtás, emberiesség elleni bűncselekmény és háborús bűn" vádjával állították az arushai bíróság elé. Az 59 éves volt vezérkari főnök 1994 áprilisa és júniusa között arra buzdította harcosait, hogy öljenek meg mindenkit, aki a tuszi etnikumból való.

"A Nemzetközi Törvényszék döntése helyénvaló. A körülményekhez képest súlyos ítélet született, még ha sokan úgy gondolják is, hogy a legnagyobb büntetést érdemelte volna (Bizimungu)" - mondta el kedden Martin Ngoga ruandai főügyész.

A ruandai háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Büntető Törvényszék ezenkívül egyenként húsz év szabadságvesztéssel sújtott két volt tábornokot, akiknek egyebek mellett közük volt Agathe Uwilingiyimana akkori miniszterelnök meggyilkolásához, illetve az őt védő 8 belga állampolgárságú ENSZ-békefenntartó halálához.

A katonai rendőrség akkori vezetőjét, akit 2000-ben Belgiumban tartóztattak le szintén emberiesség ellen elkövetett bűncselekmény vádjával, a bíróság kedden szabadon engedte azzal az indoklással, hogy korlátozott volt a tényleges befolyása, illetve hogy még 1994 előtt a megbékélést támogatta, és tiltakozott a népirtás ellen.

1994-ben az Afrika középső részén fekvő, közel
10 milliós országban száz nap alatt mintegy 500 ezer tuszival és 300 ezer mérsékelt hutuval végeztek hutu milíciák. A módszeres mészárlás azt követően vette kezdetét, hogy 1994. április 6-án életét vesztette Juvenal Habyarimana ruandai elnök, mivel lelőtték a repülőgépét a főváros, Kigali közelében. A merényletet követően néhány órán belül a hutu kormány egyes tagjai mozgósítani kezdték a milíciákat, hogy lássanak hozzá a kisebbségben lévő tuszik módszeres lemészárlásához, ami végül több mint 3 hónapon át tartó erőszakhullámhoz vezetett. A hutu kormány a tuszi gerillamozgalmat, a Ruandai Hazafias Frontot (RPF) tette felelőssé az elnök haláláért, de az RPF vezetője, Paul Kagamé jelenlegi államfő szerint ez a vád csupán ürügyként szolgált az előre megtervezett népirtáshoz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lopással gyanúsított magyarokat vettek őrizetbe Kenyában

Lopás gyanújával őrizetbe vettek Kenyában két magyar állampolgárt, egy feltételezett nemzetközi… Tovább olvasom