Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Németországi magyarok tiltakoztak a Benes-dekrétum ellen

Németországi magyar szervezetek kezdeményezésére tüntetés volt Szlovákia müncheni főkonzulátusa előtt szombaton. A részvevők feliratos táblákkal, valamint német és magyar nyelvű felszólalásokban tiltakoztak a Benes-dekrétumok érvényben tartása és a pozsonyi kormánytag Szlovák Nemzeti Párt honlapján megjelent térkép ellen, amelyen Magyarország már nem is szerepelt.
A szülőföldjükről elüldözött szudéta-német szövetségének képviselője tarthatatlannak nevezte, hogy az Európai Unió két tagállamának két kormánya, - a prágai és a pozsonyi kabinet - megerősítette a Benes-dekrétumokat, amelyek alapján a második világháború végét követő időszakban erőszakkal kényszerítettek távozásra sok százezer német és magyar nemzetiségű csehszlovákiai lakost.

A magyar felszólalók felháborodásuknak adtak hangot amiatt is, hogy a Szlovák Nemzeti Párt hivatalos honlapján olyan térkép jelent meg, amelyen a Dunántúl Ausztriához, a többi magyar terület pedig Szlovákiához tartozik és Magyarország egyáltalán nem is létezik. Kifogásolták azt is, hogy a térkép ugyan néhány napja eltűnt a honlapról, ám a fő pozsonyi kormánypárt eddig nem határolta el magát Jan Slota ismételt magyar-ellenes nyilatkozataitól.

A tiltakozás részvevői peticiót próbáltak átadni Szlovákia müncheni fökonzuljának, azonban a diplomáciai kirendeltségről senki sem volt hajlandó átvenni a dokumentumot. A rendezők bejelentették, hogy a Benes-dekrétumokkal kapcsolatos tiltakozásukat a jövő héten, április 22-én Strassbourgban átadják az Európai Emberijogi Bíróságnak és ezt követően az intézmény előtt is békés tüntetést rendeznek.

Olvasóink írták

  • 1. Karesz 2008. április 21. 10:54
    „Végre ébred a magyar öntudat sokévtizednyi szunnyadás után!
    Öröm a magyar szívnek...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb magyart késeltek meg Szabadkán

Újabb magyart késeltek meg Szabadkán szombatra virradó éjszaka - közölte Pásztor István, a Vajdasági… Tovább olvasom