Kisalföld logö

2017. 11. 17. péntek - Hortenzia, Gergő 5°C | 7°C Még több cikk.

Németország elhalasztotta az úthasználati díj bevezetését

A német kormány elhalasztotta az úthasználati díj 2016 januárjára tervezett bevezetését, miután az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárás megindítását helyezte kilátásba, mert szerinte a rendelkezés diszkriminálja a külföldieket.
Alexander Dobrindt közlekedési miniszter kijelentette: nem ért egyet Brüsszel eljárásával, de tiszteletben tartva a jogállamiságot, nem vezetik be az útdíjat - amelyet menetközben infrastrukturális hozzájárulásnak kereszteltek át - és megvárják az Európai Bíróság döntését. A miniszter nagyon kemény vitákra számít Brüsszellel, és - mint mondta - roppantul felbosszantotta a bizottság eljárása, azután, hogy hosszú és intenzív eszmecserék során sok kérdésben kielégítő, szakszerű megállapodásokra jutottak.

A bizottság azt kifogásolja, hogy a törvény diszkriminálja a külföldi állampolgárokat, mert a németek a díjat levonhatják a gépjárműadóból, a külföldieknek viszont ez értelemszerűen nem áll módjukban.

A németek számára a jármű nagyságától és környezetbarát voltától függően évente átlagosan 74 euró terhet jelentene az útdíj. A külföldieknek azonban csak az autópályákon kell fizetniük, a német állampolgároknak a szövetségi autóutakon is.

A külföldiek 10 naptól két hónapig terjedő időre is vásárolhatnak úthasználati engedély 5-30 euróért. Az Európai Bizottság ezt aránytalanul soknak tartja.

A közlekedési minisztérium szerint az úthasználati díjból nettó 500 millió euró bevétel folyhat be, amit az úthálózat fejlesztésére fordítanának.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MERS-járvány - Az új dél-koreai miniszterelnök bocsánatot kért

Hvang Kjo Ahn új dél-koreai miniszterelnök bocsánatot kért pénteken azért, hogy a szöuli kormány késedelmesen reagált a MERS-járvány hazai kitörésére. Tovább olvasom