Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Németország csökkentené hadseregét

A német védelmi miniszter hajlik arra, hogy az ország több mint egyharmaddal csökkentse hadseregének létszámát és felfüggessze a hadkötelezettséget - közölték pénteken kormányforrások.
 
Németország, amely kiemelkedő mértékben vett részt az elmúlt években nemzetközi katonai küldetésekben öt különböző modellen dolgozik annak érdekében, hogy lefaragja a védelmi költségeket és modernizálja haderejét.

Az említett források szerint Karl-Theodor zu Guttenberg védelmi miniszter támogatja azt a tervet, amely szerint a hadsereg létszámát a jelenlegi 250 ezerről 163 500-ra csökkentenék. Csaknem az összes katona hivatásos lenne, és csak 7500 önkéntes maradna abból a 60 ezer katonából, akik jelenleg kötelező féléves katonai szolgálatukat teljesítik.
A minisztérium nem akarta kommentálni a számadatokat.

A berlini fal leomlásáig a Német Szövetségi Köztársaság kitért az elől, hogy erői fegyveres konfliktusokban vegyenek részt, és a hadsereg külföldi küldetéseit csupán humanitárius segélynyújtásra korlátozták.

Az utóbbi két évtizedben azonban német katonák harcoltak külföldön nemzetközi missziókban olyan konfliktusövezetekben, mint Szomália, Koszovó, Kongó vagy Afganisztán. Ez utóbbi helyen a német kontingens a harmadik legnagyobb.

Németország jelenleg 6700 katonát állomásoztat külföldön.
Guttenberg tervezete nem feltétlenül pecsételné meg a hadsereg jövőjét, amely heves viták középpontjában áll a kormányzó jobbközép koalíción belül. Angela Merkel kancellár konzervatívjai közül sokan szeretnék megtartani a hadkötelezettséget, míg a szabaddemokraták szeretnék eltörölni azt. A Guttenberg által kedvezőnek tartott modell szerint hivatalosan nem törölnék el a hadkötelezettséget, csak felfüggesztenék.
A miniszter javaslatait várhatóan augusztus 23-án terjeszti a kormány védelmi szakértői elé.

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. meir 2010. augusztus 19. 14:30
    „Bonita!
    mi nem koldulunk senkitol!!
    masok koldulnak tolunk!!”
  • 25. meir 2010. augusztus 19. 14:29
    „Bonita!
    olvass utana a szakirodalomban!
    olyan lopakodo,amilyet egyetlen radar sem eszlel!!
    na ebbol a fajtabol veszunk 20-at, 2,7 milliard $-ert!!
    a Google-on keresd,; Avion Furtif!”
  • 24. bonita2 2010. augusztus 16. 23:59
    „.....
    Legalabb az amcsik visszakapnak par $ az altalatok kikoldult penzbol. Milyen lopakodo geprol beszelsz? Ja neketek az, mert a bibi azt mondta:)”
  • 23. meir 2010. augusztus 15. 23:47
    „Mar most elore megmondom!!
    Obama NEM fog ujra valasztodni !!!”
  • 22. meir 2010. augusztus 15. 23:46
    „19-es!!
    az CSAK egy a sok ezernyi kozul akik kezben tartjak az USA-t!!
    Elemer!!
    nelkulunk ott meg "vilag"se maradna!!!”
  • 21. bonita2 2010. augusztus 15. 21:37
    „Na ja! A zsido gazdasagi tanacsado szakember, Orszag Peter munkaviszonya is megszunt az Obama kabinetjeben.”
  • 20. Elemér 2010. augusztus 15. 17:58
    „"Az USA Nem letezne sehogy a Mi -(ZSIDOK)-gazdasagi tevekenysegunk nelkul ott!!"

    Ennek köszönhetö a világválság.;))”
  • 19. bonita2 2010. augusztus 15. 16:27
    „Wall Street?
    Bernard Madoff 150 evet bortont kapott. A zsido gazdasagi szakember nem izraelbe koltozott:))”
  • 18. meir 2010. augusztus 15. 15:05
    „Elemer <moderálva>!!!
    Az USA Nem letezne sehogy a Mi -(ZSIDOK)-gazdasagi tevekenysegunk nelkul ott!!
    Lasd a Bourse of New-York,Wall Str,etc-etc!! egytol egyig a mi kezunkben van a gazdasagotok!!
    tegyuk fel!!
    az osszes zsido gazdasagi szakember vagyonostol kikoltozik Izraelbe!!
    Mi marad nektek?? a Totalis gazdasagi CSOD!!!
    annak ellenere hogy ott valsag van, nalunk az USA barmifele "segelye"nelkul, gazdasagi jolet es eletszinvonal emelkedes van!!”
  • 17. GD 2010. augusztus 15. 11:13
    „Háborúzni a békéért olyan,mint szexelni a szüzességért. :)))”
  • 16. Elemér 2010. augusztus 15. 09:28
    „15. h.sz. meir

    "talan az egesz vilagon mi zsidok vagyunk-(IZRAEL)-az egyeduliek aki SENKI segget se nyaljuk!!!"

    Yankee seggnyalás és financirozás nélkül Izrael nem létezne. Elösször tanulj történelmet.;))”
  • 15. meir 2010. augusztus 14. 23:11
    „14/S.C.!
    na latod!!
    talan az egesz vilagon mi zsidok vagyunk-(IZRAEL)-az egyeduliek aki SENKI segget se nyaljuk!!!
    nyaljak viszont masok-(akkor is ha erre a kutya se kerte oket)-a mineket! lol-lol-lol!!”
  • 14. SC 2010. augusztus 14. 20:18
    „meir!Ezt jól megmondtad,tetszett!
    Én is rühellem a seggnyalókat...”
  • 13. meir 2010. augusztus 14. 20:12
    „9-es Elemer!!
    NEM LESZ!! Tsahal abba sosem megy bele,es a lakossag sem!!
    Erovel meg a Tsahal ellen itt semmire se mennek!!
    <moderálva>
    NEM kerte tolunk senki es soha,a Yankee-ket ra!!
    azok avatkoztak bele a mi ugyeinkbe es nem forditva!-egeszen mindaddig,amig Mitchell dolgavegezetlenul haza tantorgott az USA-ba,mert Liberman elkuldte!!
    Israel mar akkor tett berepulesi probakat amikor az USA meg csak asztalnal pofazott Ahmadinedjad-al!!”
  • 12. Elemér 2010. augusztus 14. 15:24
    „A tervek már készen vannak. Annyi ember lessz ott, amennyi szükséges lessz osztani a pofonokat. Ez pedig igazságossan lessz kiosztva. Ettöl tart Meir.”
  • 11. bonita2 2010. augusztus 14. 15:04
    „6. hozzaszolo
    Amerikai bazis nektek nem kell, de azt viszont kovetelitek, hogy az amcsik taroljak le Irant.
    <moderálva>”
  • 10. Szabra 2010. augusztus 14. 15:01
    „Ígen, igen ! A németeknek teljesen felesleges hadsereget tartani, mikor az USA és Izrael készségesen vállalja Németország védelmét, Németországnak csak a költségek kiegyenlítése legyen a fő feladata!
    Angela Merkel :" Németország leg hűségesebb szövetségese : Izrael " !”
  • 9. Elemér 2010. augusztus 14. 14:31
    „6. h.sz. meir

    Tévedsz mert az lessz. Béke enélkül ott lehetetlen és ezt a zsidók tudják legjobban. Sajnos nekünk kell financirozni. Úgy lessz mint Korea, Koszovo és nemsokára Afganisztán. Béke amcsik nélkül nem létezik. Nehéz az üres fejeket tölteni.”
  • 8. SC 2010. augusztus 14. 13:05
    „6. hozzászólás meir
    Ritka alkalom,de egyet értek veled.”
  • 7. SC 2010. augusztus 14. 13:03
    „Az usának mindenhez erőszak kell.Csak így tudja fenntartani azt a fene nagy demokráciáját.Ha ez nektek így ok,akkor furcsa emberek vagytok.
    Pacifista? Ugyan már...Hisz nem is ismersz...”
26 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Afganisztánban megölték a NATO három katonáját

A szövetséges erők három katonáját, köztük két britet öltek meg szélsőségesek Afganisztán déli… Tovább olvasom