Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Német EP-politikus a magyar médiatörvényről problémás pontjairól

A felügyelő tanács tagjai csak fideszesek, ködös a kiegyensúlyozottságot előíró passzus, és a médiafelügyelet szankcionálási jogával sérül a hatalommegosztás elve.
Orbán ellenfele címmel közölt brüsszeli keltezésű írást csütörtökön a  Frankfurter Allgemeine Zeitung az Európai Parlament szocialista  frakciójának elnökéről.

Nikolas Busse, a német konzervatív újság munkatársa rámutat: Martin Schulz arra akarja felhasználni az Európai Parlament gyakran alábecsült hatáskörét, hogy a médiatörvény megváltoztatására kényszerítse az Orbán-kormányt. Szerinte ugyanis a jogszabály "megkérdőjelezi a jogállam alapvető normáit".

A német politikus kulcsfigurává válhat a "magyar kérdésben", mivel hat és fél éve ő áll az EP szocialista frakciójának az élén; ez az egyik legbefolyásosabb tisztség Strasbourgban. Az első olvasás után Schulz arra a következtetésre jutott - írja a FAZ tudósítója -, hogy a médiatörvény legalább három pontban nem felel meg az európai normáknak. A médiát felügyelő tanácsban nem kaptak helyet az ellenzék és társadalmi szervezetek küldöttei. A kiegyensúlyozott tudósításokat előíró passzus ködös, egyúttal kiforgatja a véleménynyilvánítás szabadságának az elvét, amelyhez hozzátartozik az irányultsághoz való jog. A harmadik pont a médiafelügyelet szankcionálási joga: ez sérti a hatalommegosztás elvét, hiszen a büntetés az igazságszolgáltatás feladata. Schulz az utóbbi pontot tartja a legsúlyosabb normasértésnek.

Ilyen esetekben komoly eszköz van az EU kezében: az európai szerződés 7. cikke, amelyet az FPÖ bécsi kormányra kerülése után fogadtak el, lehetőséget nyújt szankciók elrendelésére egy tagállam ellen, ha az megsérti a demokratikus alapelveket. Ez elméletileg az adott ország szavazati jogának a megvonását is eredményezheti. Ilyen horderejű intézkedéshez azonban kétharmados többségre van szükség az EP-ben. Mivel a néppárti frakció a képviselők csaknem egyharmadát tömöríti, valószínűtlen, hogy egy ilyen határozat átmenne az EP-n.

Schulz ezért máshogy képzeli a dolgot. Első lépésként felkérte az EP belügyi bizottságát, hogy vizsgálja meg a médiatörvényt, jogi szakértők véleményének kikérése mellett hallgassa meg európai újságíró szövetségek képviselőit is. A belügyi bizottság hétfőn tartja első rendkívüli ülését Strasbourgban, majd szerdán lép az Európai Parlament elé Orbán Viktor miniszterelnök, hogy bemutassa a magyar EU-elnökség programját. Orbán "kemény vitára számíthat" - jósolja Schulz -, hacsak Budapest nem adja be előtte a derekát. Ez utóbbi volna a legjobb - így Schulz -, hiszen Európának jelenleg van elég más gondja. Mint hozzáteszi, személyesen is akar beszélni Orbánnal.

Ha mindez nem használna, akkor a szocialista EP-frakció elnöke abban reménykedik, hogy az EP-n belüli szavazáson legalább 55 százalékos többséget kap a határozat. Erre akkor lenne kilátás, ha a szociáldemokraták, zöldek, baloldaliak és liberálisok támogatást kapnának a néppárti frakció bizonyos csoportjaitól. Ebből a szempontból a franciák jöhetnek számításba - írja Busse -, továbbá talán néhány német képviselő (CDUCSU), hiszen mind a párizsi, mind a berlini kormány bírálóan vélekedett a médiatörvényről. Egy ilyen határozat ugyan nem vonná maga után a 7. cikk szerinti eljárást, ám erőteljes politikai jelzés volna, amely nem maradna hatás nélkül Magyarországon.

Schulz visszautasítja azt a feltételezést, hogy itt pártpolitikai motivációról lenne szó. "Meg kell szabadulnunk a jobb- és baloldalban való gondolkodástól, elvégre egy szocialista kormány esetén sem tennénk másként" - mondta a FAZ munkatársának. Az EU hétköznapjaiban a párttagsági könyv valóban kevesebbet nyom a latban, mint számos tagországban - teszi hozzá Busse. Schulz nem holmi baloldali erkölcscsősz, még ha néha ilyen benyomást kelt is. Strasbourgban rendszeresen együttműködik a néppártiakkal, amikor jelentős európai törvények elfogadásáról van szó. A kereszténydemokrata frakcióra ősszel is rászorul majd, amikor az EP elnökévé szeretné választatni magát, pályafutása megkoronázásaként. Amíg Schulz csak a néppárti frakcióban ülő magyar képviselőket hívja ki maga ellen, várhatóan kellő számú szavazatot fog kapni "előléptetéséhez" - zárult a Frankfurter Allgemeine Zeitung brüsszeli írása.

Olvasóink írták

  • 9. kolombela 2011. január 14. 14:16
    „7. hozzászólás Túrabakancs 2011.01.14. 09:09
    Azért ne vegyél rá mérget.
    AZ Unió gyakorlatilag a globális cionista multik kiszolgálója, Magyarország pedig most az ő szemükben fekete bárány. Nem hagyhatják, hogy levesse magáról az európai "egyenruhát"!
    HA érdekel próbáld meg elcsípni az Echo Tv-én a szerdai Mélymagyar c. műsort. Bogár László volt a vendég. Többek között erről is volt szó, és Bogár világosan, mellőzve a hülye polkorrektséget (nagyon helyesen, mert ez is csak a cionosta liberálisok terméke) kifejtette, hogy senkinek se legyenek illúziói az unióval kapcsolatban akár a média törvényről, vagy a multik különadójáról van szó.
    Ez a műsor rendkívül érdekes és tanulságos volt, valóban érdemes megnézni.”
  • 8. kolombela 2011. január 14. 13:31
    „A német politikus (amúgy az összes nem hazai is) csak fogja be a pofáját, és csak és kizárólag a saját háza-táját kritizálja. Pl. foglalkozzon azzal, hogy végre vessenek véget annak a szégyenérzetnek, amit mesterségesen tartanak Németország felett.”
  • 7. Túrabakancs 2011. január 14. 09:09
    „Be kell perelni rágalmazásért és anyagi ill. erkölcsi károkozásért a bel-és
    külföldi lapokat, valamint publicistáit, újságíróikat. Ezt akkor kell majd
    megejteni, amikor a vizsgálóbizottság megállapítja, nem történt jogsértés
    a médiatörvény passzusait illetően. Mert nem történt!”
  • 6. AntiFricc 2011. január 13. 21:51
    „Lesz@rom az EP-t meg az EU-t. Kit érdekel mit gagyognak?! Főleg a komcsi szocionisták.”
  • 5. rick_ 2011. január 13. 21:18
    „3.

    Erről nem szóltak neki a magyar szocialisták... Vagy lehet, tudta ugyan, de a kinti szocialistáknál is az a divat, hogy hazudnak "reggel, éjjel meg este" és úgy gondolták ennyire részletesen nem tárják fel a helyzetet.”
  • 4. toto72 2011. január 13. 16:03
    „"A német politikus kulcsfigurává válhat a "magyar kérdésben", mivel hat és fél éve ő áll az EP SZOCIALISTA!!! frakciójának az élén"...”
  • 3. Winternight 2011. január 13. 15:41
    „Ez a Schulz tényleg hülye vagy csak úgy tesz? A parlamenti arányoknak megfelelően jutottak volna a tagok a médiatanácsba. Az, hogy az ellenzék nem tudott magának közös jelöltet választani, ne legyen már a Fidesz sara.”
  • 2. CsabaKiraly 2011. január 13. 15:17
    „Mindig az volt a bajunk, hogy amikor a nyugat trusszentett egyet mi magyarok ugrottunk. Vegre van egy kormany amelyik a kritikara a gyozelem jel (V) felet mutatja nyugatnak. A nyugat kritikusai a gyurcsany-hit-tarsai es azok voltak es maradnak hazank legnagyobb ELLENSEGEI. Go Go Magyar Hazam Go Go.”
  • 1. ggg 2011. január 13. 14:52
    „a felvidéken tavaly bevezetett nyelvtörvény ellen tized ennyire nem háborodott fel "európa"... úgyhogy most már elég lesz a nyugati fikázásból!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Azonos nemű pár magyar résztvevővel az osztrák táncos valóságshow-ban

A magyar Ekker Balázzsal, világ- és Európa-bajnok táncossal fog táncolni az osztrák Dancing Stars… Tovább olvasom