Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Nem vonhatják meg az internetet az illegális letöltőktől

A francia alkotmánybíróság szerdán az alaptörvénybe ütközőnek ítélte az illegális internetes letöltések ellen hozott törvénynek egyik sok vitát kiváltott részét. A törvény nyáron lépett volna életbe, és lehetővé tette volna egy újonnan létrehozott kormányügynökségnek, hogy megszüntesse a többször illegális letöltésen kapott emberek internetkapcsolatát.
Az alkotmánybíróság funkcióját betöltő francia alkotmánytanács döntésében alapvető emberi jognak nevezte az internetez való hozzáférést, közölve, hogy csak egy bírónak lehet joga arra, hogy megfosszon valakit internetkapcsolatától. A Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök támogatását is élvező törvényt május 13-án fogadta el a francia parlament, és az ellenzéki Szocialista Párt kérte alkotmányosságának kivizsgálást. A francia kulturális miniszter felügyelete mellett létrehozott törvény értelmében akár egy évre is megszüntethették volna az internetkapcsolatát azoknak, akiket háromszor is illegális letöltésen kapnak. A feladatot egy újonnan létrehozott kormányügynökség végezte volna. Christine Albanel francia kulturális miniszter korábban úgy nyilatkozott, hogy naponta ezer kapcsolatot szünetnek majd meg, és több mint tízezer figyelmeztetést küldenek ki az első, és második alkalommal elkapott letöltőknek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

29 holttestet emeltek ki és megtalálták a gép farokrészét is

Mostanáig 29 holttestet emeltek ki az óceánból annak az Air France-repülőnek a katasztrófája után,… Tovább olvasom