Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Nem hajlandó együtt ünnepelni a két Korea

Hűvösen reagált Szöul hétfőn Észak-Korea tárgyalási hajlandóságot mutató kijelentéseire.
Hűvösen reagált Szöul hétfőn Észak-Korea tárgyalási hajlandóságot mutató kijelentéseire, és elutasította Phenjan kezdeményezését, hogy közösen ünnepeljék meg a két ország közötti közös nyilatkozat megszületésének évfordulóját idén júniusban.

Észak-Koreának az ország atomfegyvereinek leszereléséről folytatott, 2008-ban megszakadt hatoldalú tárgyalások újrakezdésére vonatkozó hajlandóságát illetően a szöuli egyesítési minisztérium azt közölte, hogy "a tettek fontosabbak a szavaknál" - jelentette a Yonhap hírügynökség.

Kínai sajtójelentések szerint Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor a múlt héten levélben üzente meg Hszi Csin-ping kínai elnöknek, hogy az - előző hónapokban rakétateszteket és kísérleti atomrobbantást végrehajtó, szomszédjait atomháborúval fenyegető - ország kész visszatérni a tárgyalóasztalhoz. Szkeptikus vélemények szerint ugyanakkor az ajánlat inkább a kontrollálhatatlan Észak-Koreával szemben egyre türelmetlenebb Kína megbékítésére szolgál, nem pedig őszinte tárgyalási szándékot jelez.

Süket fülekre talált Phenjannak az a felvetése is, hogy a két Korea együtt ünnepelje meg az általuk 2000. június 15-én kiadott közös nyilatkozat évfordulóját, amely - néhány évre - normalizálta Észak és Dél viszonyát, s lehetővé tette a demarkációs vonalon átívelő kapcsolatok létesülését, egyebek közt a nemrég bezárt keszongi különleges gazdasági övezet létrehozását.

"Ha Phenjan valóban javítani akarja a Korea-közi kapcsolatokat, akkor közvetlenül Szöullal kell tárgyalnia" - közölte az egyesítési minisztérium szóvivője, hozzátéve, hogy Dél-Korea két héttel ezelőtt tett ajánlatot kétoldalú tárgyalásokra, amelyet Észak-Korea akkor elutasított.

Olvasóink írták

  • 1. Tumbanu 2013. május 27. 09:16
    „akkor nincs más hátra, jöhetnek a nukleáris töltetek. rég volt már világégés a vörösök miatt”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megrepedt a miniszterelnököt szállító repülőgép pilótafülkéjének ablaka

Megrepedt a cseh miniszterelnököt szállító repülőgép pilótafülkéjének az ablaka vasárnap. Tovább olvasom