Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Mussolini unokája be akar tiltani egy román filmet

Miközben Alessandra Mussolini olasz politikus jogi lépéseket tett a velencei filmfesztiválon bemutatott Francesca című román dráma olasz forgalmazásának betiltására, a rendező értetlenül áll filmje megbélyegzése előtt, és maga a román kormányfő is protestálni készül az ügyben.

A Francesca egy jobb élet reményében Olaszországba vágyó óvónőről szól, akit apja az ottani románellenes megnyilvánulások miatt le akar beszélni tervéről. Egy jelenetben "kurvának" nevezi Alassandra Mussolinit, s a néhai diktátor unokája ezért bírósághoz fordult a film olaszországi betiltásáért.

Flavio Tosi veronai polgármester viszont becsületsértés miatt jelentette fel Bobby Paunescut, mert szerinte a rendező "alpári" módon mutatja be őt a filmben.

Az Olaszországban felnőtt Paunescu pénteken elmondta, hogy értetlenül áll a történtek előtt, hiszen azt remélte, hogy filmje éppenséggel segít majd javítani a román-olasz kapcsolatokon, amelyeket az utóbbi időben román bevándorlóknak tulajdonított bűncselekmények tépáztak meg.
"Úgy éreztem, mintha elkövettem volna valamit, de nem tudtam, hogy mit" - magyarázta a filmes. Mint elárulta: csak nagyon őszintén szeretett volna beszélni a jelenről, s hihetetlennek tartja a történteket.
Mussolini és Tosi reakciójára azt válaszolta, hogy "szívesen meghívná őket, nézzék meg a filmjét".

A film olasz "fogadtatása" érzékenyen érintette a cenzúrát elutasító románokat. Emil Boc kormányfő leszögezte, a Francescát úgy kell levetíteni, ahogy elkészült, s bejelentette, hogy jövő heti hivatalos római látogatásán felveti az ügyet kollégája, Silvio Berlusconi előtt.
A Francescát a tervek szerint október végétől forgalmazták volna az olasz mozik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rakétatámadás Libanonból Izrael ellen, izraeli válaszcsapás

Legalább két rakétát lőttek ki ismeretlen támadók pénteken Dél-Libanonból Izrael északi részére, a … Tovább olvasom