Kisalföld logö

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 19°C | 28°C Még több cikk.

Moszkva nem lát okot, hogy ne szállítson Iránnak S-300-asokat

Moszkva nem lát okot rá, hogy ne szállítson Iránnak S-300 típusú rakétarendszereket a meglévő szerződés alapján, mivel ezekre - lévén védelmi fegyverek -, nem vonatkoznak a szankciók, de a szállítás még nem kezdődött meg - mondta Vlagyimir Nazarov, az orosz Nemzetbiztonsági Tanács helyettes titkára az Interfax hírügynökség által vasárnap közreadott interjúban.

Oroszország 2007-ben szerződött Iránnal a rakétarendszerek szállítására. Tavaly novemberben iráni illetékesek úgy nyilatkoztak, hogy egyik fél sem szándékozik felmondani a szerződést, bár a szállítás megkezdése már májusban esedékes lett volna.

Moszkva rendszeresen hangsúlyozza, hogy az S-300 szigorúan védelmi jellegű fegyver, ezért arra a szankciók nem vonatkoznak, és hogy szándékában áll teljesíteni a szerződésben foglaltakat, de a szállítás mind a mai napig nem kezdődött meg. Az Egyesült Államok és Izrael többször felszólította Moszkvát, hogy tartózkodjon az S-300 Iránnak történő szállításától.

Rámutatott: Irán Oroszország számára fontos stratégiai partner, jelentős szerepet tölt be a regionális biztonság garantálásában, ezért Moszkva érdeke a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése. Elfogadhatatlan azonban számára, hogy Irán atomfegyverhez jusson, ezért aggasztják az Iránból érkező jelzések, és úgy ítéli meg, hogy Teheránnak maximálisan együtt kell működnie a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) - mondta.

"Ha Irán atomfegyverhez jutna, az súlyos következményekkel járna: afféle dominóeffektust váltana ki, a térség számos országa tenne erőfeszítéseket, hogy ilyen fegyverhez jusson, s újabb válságok és konfliktusok robbannának ki" - mondta.

Figyelmeztetett azonban, hogy egy Irán elleni katonai csapás hatalmas hiba lenne, felrobbantaná a helyzetet, és rendkívül negatív hatással lenne az egész világ, ezen belül Oroszország számára is. Az iráni nukleáris problémát kizárólag diplomáciai úton kell megoldani, és az ilyen eszközök még nem merültek ki - mondta.

Moszkva kezdettől ellenzi az Irán elleni szankciókat, de az utóbbi hónapokban a legmagasabb szinten többször is jelezte, hogy nem hisz ezek hatásában, de belátja, hogy a szankciók elkerülhetetlenné válhatnak.

A BT többi vétójoggal rendelkező tagállama közül csak Kína ellenzi újabb szankciók bevezetését, de ha Oroszország elfogadja, megfigyelők szerint Kína nem akadályozná meg azokat. Nazarov kijelentette: orosz egységek nem lesznek Afganisztán területén, de Moszkva segíti a nemzetközi erők afganisztáni tevékenységét, egyebek között a légi tranzit biztosításával, és kész tárgyalni katonai szállítmányok szárazföldi, vasúti tranzitjáról is. "Ha érkezik ilyen kérés, megfontoljuk" - mondta.

Moszkvának Németországgal, Spanyolországgal és Franciaországgal van szerződése, és tavaly az Egyesült Államokkal is kötött ilyet, ez azonban már magában foglalja az Afganisztánban lévő amerikai egységeknek szánt, nem katonai szállítmányok orosz területen át történő szárazföldi szállítását is.

Végül a nyilatkozó kijelentette: Oroszország kész haditechnikát szállítani az afganisztáni hadseregnek, ha ezt a nemzetközi közösség finanszírozza. Azt mondta, az afganisztáni hadsereget most amerikai pénzből az orosz fegyverekkel azonos, de Kelet-Európában megfelelő licencek nélkül gyártott fegyverekkel látják el.

Hozzátette azonban, hogy Oroszország eddig is nyújtott és ezután is nyújtani fog térítésmentes segítséget az afganisztáni hadseregnek fegyverszállítások formájában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hó az USA mind az 50 államában

Az Egyesült Államoknak feltehetően mind az 50 szövetségi államában, még Hawaiin is vannak olyan… Tovább olvasom