Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 3°C Még több cikk.

Mladic hétfőn vagy kedden Hágában lesz

Valószínűleg hétfőn vagy kedden adják ki Ratko Mladicot a szerb hatóságok a Nemzetközi Törvényszéknek (NT) - közölte vasárnap Mehmet Güney, a hágai székhelyű bíróság elnökhelyettese.

Az Anadolu hírügynökségnek nyilatkozva Güney azt mondta, hogy a srebrenicai népirtással és Szarajevó lövetésével vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnok vélhetően hétfőn vagy kedden érkezik Hágába, és a nemzetközi joggal összhangban azonnal megjelenik a bíróság előtt. Azután szállítják Hágába, hogy lezajlottak a kiadatással kapcsolatos orvosi, adminisztratív és pénzügyi eljárások.

Güney szerint Mladic pere másfél-két évet vehet igénybe, attól függően, hogy mennyi időt vesz igénybe a szükséges dokumentumok és bizonyítékok beszerzése. Boris Tadic szerb elnök szombaton a BBC-nek adott interjújában megerősítette: a csütörtökön elfogott Mladicot kiadják Hágának, annak ellenére, hogy az extábornok családja fellebbezett a pénteki döntés ellen. Bruno Vekaric, a háborús bűnösök ügyében eljáró szerb különleges ügyész helyettese megerősítette, hogy a háromtagú bíróság várhatóan kedden dönt a fellebbezés ügyében.

A The New York Times című amerikai napilap vasárnapi internetes kiadásában megjelent interjúban Vekaric azt mondja, hogy Mladic "viszonylag" jó egészségnek örvend, tisztában van azzal, mi zajlik körülötte, bőbeszédű, érzelmes, és kifakad, amikor a gyerekeiről beszél. "Mindent ért, és mindenről beszél" - mondja Vekaric, akinek az a benyomása, hogy semmilyen akadálya nincsen a per lefolytatásának. Mladic rokonai azért túlozzák el egészségi problémáit, hogy késleltessék kiadatását.

"A védelem stratégiája az, hogy ő (Mladic) beteg. Ez nem igaz" - mondta Vekaric. Hozzátette, hogy a biztonsági erők titokban szállítják majd Mladicot Hágába, elkerülendő a demonstrációkat vagy az erőszakcselekményeket. Vekaric szerint a bírósági kihallgatáson Mladic nem ejtett szót Srebrenicáról. Első szava azt volt, hogy "semmi baja a horvátokkal és muzulmánokkal", s hogy "szörnyű idők jártak akkoriban". Az ügyész szerint Mladic azt mondta neki: soha nem ölt meg senkit, de felelősségre kell vonni mindenkit, aki gyilkolt. The Sunday Telegraph szerint korántsem "Oszama bin Laden-stílusú" rajtütés, hanem nyugati illetékesek részvételével lezajlott hosszas egyezkedés eredménye volt Mladic minapi őrizetbe vétele. A tekintélyes vasárnapi brit konzervatív lap által név nélkül idézett nyugati hírszerzési források szerint az egykori boszniai szerb hadseregparancsnok megadásáról "valamivel több mint egy évig" folytak a tárgyalások, főleg francia, brit és német illetékesek bevonásával.

A The Sunday Telegraph szerint ez arra vall, hogy a szerb hírszerzésnek kapcsolatai voltak "legalábbis Mladic védelmezőivel", az őrizetbe vétel pedig "teljes mértékben megrendezett esemény" volt. A brit lap nyugati diplomáciai forrásai szerint Mladicot végül azzal az ígérettel sikerült rávenni az ellenállás nélküli megadásra, hogy őrizetbe vétele után gondoskodni fognak a családjáról. Erre a szerbek "garanciát vállaltak" - mondta a Telegraphnak nyilatkozó, névtelenséget kérő egyik nyugati illetékes. "Végül is jobban jár, ha mártírként megy Hágába, mint ha valami lerobbant szerbiai laktanyában vagy búvóhelyen hal meg ... ezt végül ő is elismerte, és sikerült lebeszélni az öngyilkos mártíromságról" - fogalmazott a The Sunday Telegraph forrása. Az idézett illetékes hozzátette: így "előzetes megállapodás alapján egyszerűen csak elmentek (Mladicért) Lázárföldre (Lazarevo) ... semmiféle embervadászat nem volt".

Öt évvel ezelőtt kapott szívinfarktusa után egy vajdasági kolostorban húzta meg magát Ratko Mladic - írta vasárnap egy szerbiai újság. A Blic című bulvárlap értesülése szerint a boszniai szerb hadsereg egykori tábornokát 2006 októberében a Nagybecskerek (Zrenjanin) mellett található Szent Melánia kolostorba szállították. Az apácák a külvilágtól elzárva, egy cellában helyezték el a beteg Mladicot, és gondoskodtak orvosi ellátásáról - írta a rendszerint jól értesült újság a kolostort felügyelő egyházmegye forrásaira hivatkozva. A nővérek felkészültek arra, hogy Mladic esetleg meghalhat. Ezért a kolostor templomának kriptájában sírhelyet készítettek a számára. Egy hónap elteltével azonban a tábornok állapota jelentős mértékben javult, így az ismeretlen helyre távozott.

A hágai Nemzetközi Törvényszék volt főügyésze, Carla del Ponte szerint hamarosan le fogják tartóztatni a háborús bűncselekmények vádjával még körözött utolsó szerb vezetőt, Goran Hadzicot is. A volt főügyész egy vasárnap megjelent interjúban azzal érvelt, hogy a szerb hatóságok eddig a csütörtökön kézre került Ratko Mladicra összpontosították a figyelmüket. Ezután viszont már Hadzicot üldözhetik minden erejükkel - mondta a svájci SonntagsZeitungnak del Ponte.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három környezetvédőt gyilkoltak meg Brazíliában

Egy héten belül három környezetvédő aktivistát gyilkoltak meg Brazíliában, valamennyien az Amazonas… Tovább olvasom