Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 23°C Még több cikk.

Mitt Romney Arizonában és Michiganben is megnyerte a republikánus előválasztást

A republikánusok előválasztásán párt szimpatizánsai arról szavaztak, hogy a novemberi elnökválasztáson ki legyen Barack Obama hivatalos kihívója.
Mitt Romney Arizonában fölényesen, Michiganben pedig kemény küzdelemben győzött kedden a republikánusok előválasztásán, amelyen a párt szimpatizánsai arról szavaztak, hogy a novemberi elnökválasztáson ki legyen Barack Obama hivatalos kihívója.

Arizonában a szavazatok túlnyomó többségének összeszámolása után Romney 48-26, Michiganben pedig 41-38 százalékos arányban győzött Santorummal szemben. A jelöltválasztási küzdelem másik két részvevője - aki az esélytelensége miatt nem is fordított különösebb figyelmet erre a két államra -, Newt Gingrich és Ron Paul mindkét állambam messze leszakadt. Arizonában Gingrich, Michiganben pedig Paul lett a harmadik.

Hetekkel ezelőtt Romney még fölényesen vezetett Michiganben, de a február 7-én három államban elért sikere nyomán a többség itt is Santorum mellé állt, így az államban született és felnőtt politikusnak, akinek ráadásul az apja kormányzó volt itt, az elmúlt napokban megfeszített hajrában kellett lefaragnia hátrányát. A Michiganben elszenvedett vereség hatalmas csapást jelentett volna Romney kampánya számára, de a siker megerősítette a republikánus aspriránsi mezőny éllovasának szerepében.

Győzelmi beszédében a megkönnyebbült Romney több munkahelyet, kevesebb államadósságot és kisebb kormányzatot ígért, valamint azt, hogy Obamát legyőzve visszatéríti Amerikát "a boldogulás útjára".

"Egy hónappal ezelőtt még nem tudták, hogy kik vagyunk, most már igen" - jelentette ki Santorum, akit a Romney "hátsó udvarában" elért sikerével bebiztosította, hogy a párton belül immár egyértelműen őt tekintsék Romney fő konzervatív riválisaként. A csak kevéssel veszített politikus hosszú küzdelmet ígért.

Fotók: MTI/AP

Az eddigi fordulók eredményei alapján a CNN összesítése szerint Romney-nak 166, Santorumnak 44, Newt Gingrichnek 38, Ron Paulnak pedig 27 támogatója lesz a Republikánus Párt augusztus végi országos konvencióján, ahol végleg eldől majd, hogy ki lesz az ellenzéki erő hivatalos elnökjelöltje. A cím elnyeréséhez összesen 1144 küldött szavazata szükséges.

A kedd éjjel ünneplő Romney a nap folyamán még a republikánus jelöltállítási küzdelem "eltérítésével" vádolta meg Santorumot, amiért az automatizált telefonhívásokkal arra igyekezett mozgósítani a michigani demokratákat, hogy ők is vegyenek rész az - egyébként mindenki előtt nyitott - előválasztáson és szavazzanak rá. Hasonló felszólítást tett közzé több demokrata aktivista is, aki szerint Santorum megerősödése elősegítené Obama győzelmét a novemberi elnökválasztáson.

A CNN által kedd este ismertetett exit-pollok szerint a michigani szavazók 10 százaléka valóban demokrata szimpatizáns volt, akinek a fele - vagyis az összes voksoló 5 százaléka - Santorumra szavazott. A megkérdezett szavazók 59 százaléka republikánus, a 31 százaléka pedig független volt.

Az amerikai autógyártás fellegvárában, Michiganben megtartott republikánus előválasztás napján egyébként Barack Obama az Egyesült Autóipari Munkások (UAW) elnevezésű szakszervezet washingtoni tanácskozásán ismét emlékeztetett rá, hogy a pénzügyi válság idején történt állami beavatkozás nélkül ma nem lenne sem Chrysler, sem General Motors. Az elnök kijelentette: büszke az ágazat alkalmazottjaira. A jelenlévők a "Nem felejtünk!", "Újabb négy évet!" és a "Büszkék vagyunk rád!" szlogenek skandálásával nyugtázták az elnök szavait.

Az autóipari szakszervezet a "hintaállam" - vagyis hol a demokratákra, hol a republikánusokra szavazó - Ohióban és Michiganben kulcsszerepet játszhat a novemberi választások kimenetelében.

A michigani republikánus előválasztás két fő riválisa, Romney és Santorum egyaránt ellenezte az amerikai autóipar megmentésére fordított állami mentőcsomagot. Míg azonban Romney egy ellenőrzött csődfolyamatot és egy ezt követő talpra állást vizionált, addig Santorum a szabad piac nevében veszni hagyta volna az autóipari vállalatokat. Michiganben a regisztrált szavazók többsége helyesli az autóipari óriások érdekében tett, 80 milliárd dollár értékű állami beavatkozást.

Az elnökjelölt-aspiránsok legközelebb szombaton Washington államban csapnak össze, ahol a jelöltállító gyűléseken 40 küldött sorsa dől el, majd március 6-án, "szuperkedden" amikor egyszerre 10 államban voksolnak majd arról, hogy ki legyen a hivatalos elnökjelölt, további egyben pedig megkezdik a véleménynyilvánítást erről a kérdésről. Ezen az óriás megmérettetésen az augusztusi országos konvenció összesen 419 delegátusáról döntenek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Diplomáciai vita az EU és Fehéroroszország között

A magyar Külügyminisztérium megerősítette, hogy Budapest, hasonlóan a többi európai uniós államhoz,… Tovább olvasom