Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Mikor lesz Romániának magyar elnöke?

Ezt a kérdést vetette fel a bukaresti Új Magyar Szó román politikusoknak, újságíróknak és politológusoknak. A tanulságos válaszok igen eltérő vélekedéseket tárnak fel.
A bukaresti napilap Frunda György, az RMDSZ volt elnökjelöltjének egy korábbi kijelentését idézte fel, miszerint Romániában akkor lesz lehetséges egy magyar nemzetiségű elnök megválasztása, ha az Egyesült Államokban egy afro-amerikai kerül a Fehér Házba.

Daniel Buda ellenzéki demokrata-liberális képviselő szerint túl sok sérelem érte a románokat magyar részről ahhoz, hogy az országnak egyhamar magyar elnöke legyen. Szerinte a románok, elsősorban az erdélyiek, nem tudják elfelejteni "mindazt a szörnyűséget", amit a Horthy-csapatok műveltek annak idején Románia területén. Szintén a történelmi sérelmekre hivatkozva nem látja lehetőségét egy magyar államfő megválasztásának Puiu Hasotti sem. A Nemzeti Liberális Párt szenátusi frakcióvezetője szerint Európában elképzelhetetlen, hogy valamelyik ország szavazói más nemzetiségű államfőt válasszanak. "A magyarok Magyarországon lehetnek államelnökök, nem Romániában" - fogalmazott határozottan az Új Magyar Szó kérdésére Gheorghe Funar.

Másként gondolkodik erről Cristian Diaconescu szociáldemokrata szenátor. "Szerintem a romániai választók is elég érettek már ahhoz, hogy ha az országuk érdeke úgy kívánja, túllépjenek az etnikai akadályokon. Ha olyan rátermett, s tetszetős üzenetű magyar jelölt kerül, elképzelhetőnek tartom, hogy megválasszák államelnöknek" - mondta az ÚMSZ-nek a politikus.

Cristian Tudor Popescu, neves bukaresti publicista szerint Romániának nem az a legnagyobb problémája, hogy nem tudja elfogadni egy magyar nemzetiségű elnök gondolatát. Szerinte a gond az, hogy egy olyan jelölt, mint Obama, szembe tudna-e nézni azzal a nagymértékű populizmussal, ami Romániában van. Tudor Popescu úgy véli, a román társadalom egyhamar nem lesz képes elfogadni egy magyar nemzetiségű elnökjelöltet. Az újságíró szerint azonban annak érdekében, hogy Románia magyar nemzetiségű államfőt válasszon, maguknak a magyaroknak kell megtenniük az első lépést, mégpedig az etnikai alapú pártok megszüntetésével.

Dan Pavel, ismert politológus úgy véli: akkor lesz Romániában magyar elnök, amikor a románok elfogadják az autonómia gondolatát. "Romániának egyhamar nem lesz magyar elnöke, mert itt a tolerancia nagyon alacsony szinten van. Nálunk a rasszizmus is magasabb szintű, mint Amerikában, holott nekünk nincsenek feketéink" - véli a politológus.

Olvasóink írták

  • 1. lolita 2008. november 06. 15:27
    „Persze nincswnek feketek ,mert ott mindenki az!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Történelmi találkozó Tajvanon

Tajvan elnöke csütörtökön találkozott Kína tajvani főtárgyalójával, miközben több ezer Kína-ellenes… Tovább olvasom