Kisalföld logö

2018. 05. 24. csütörtök - Eszter, Eliza 16°C | 26°C Még több cikk.

Menekülttábor épül az osztrák-magyar határon

Háromszáz férőhelyes, főleg ázsiaiakat befogadó menekülttábort építenek az osztrákok, néhány kilométerre a magyar határtól.

Háromszáz férőhelyes, főleg ázsiaiakat befogadó menekülttábort építenek az osztrákok, néhány kilométerre a magyar határtól - írta az osztrák sajtóban megjelent híradásokra hivatkozva szerdai számában a Vas Népe.

A tábor a határtól mindössze egy kilométernyire, Eberauban (Monyorókeréken) épülne fel, a tervek szerint 2012-ben nyitnák meg.
A lap beszámolója szerint egyelőre Ausztriában sem egységes a terv fogadtatása, azt Hans Niessl burgenlandi tartományfőnök is erősen támadja, a güssingi illetékes hivatal pedig egyelőre megvonta a tábor építési engedélyét.

A Vas Népe híradása szerit többen mégis politikai alkut sejtenek az ügy hátterében, hiszen tíz pályázó közül az a burgenlandi falu nyerte el, hogy otthont adhatna az állami beruházásnak, amelynek polgármestere a belügyminiszter párttársa.

Maria Fekter (ÖVP) nemrég ugyanis meglátogatta Eberau polgármesterét, Walter Sroblt. A faluvezető pedig támogatásáról biztosította a projektet - írta a Vas Népe, amely cikkében emlékeztet arra, a szomszédos Ausztriának nagy gyakorlata van a menekültek ellátásában, 1956-ban a magyar és 1989-ben pedig a kelet-német menekülteket is befogadták.

Olvasóink írták

  • 15. hehe08 2009. december 25. 07:46
    „már meg is válaszoltad a kérdéseket.....
    szomorú, hogy ennyire nem törődünk egymással....
    se most ... se akkor...”
  • 14. meir 2009. december 25. 04:31
    „12-es!
    milyen kerdest???
    koztudott hogy a multimilliomos zsidok akik fizetni tudtak,megusztak egy Svajci uttal!!
    az is igaz hogy tulnyomo tobbseguk le sem szarta az olyan zsido csaladok sorsat mint az enyemeke!!
    Ganz Abraham pl,; nem lagerben halt meg hanem kenyelmesen parnak kozt!!”
  • 13. hehe08 2009. december 24. 21:06
    „mindig a szomorú vasárnap című film jut eszembe....
    érdemes végignézni... romantikus giccs, de tanulságos....
    és nem csak a negatív német szereplő miatt, hanem az emberek egymáshoz való viszonya miatt.....”
  • 12. hehe08 2009. december 24. 21:03
    „"igy Nem allt modunkban kivaltanunk magunkat a deportalas alol!!"
    Ez az őszinte kinyilatkozás azért rengeteg kérdést felvet......
    Ettől keserű az egész......
    S”
  • 11. meir 2009. december 24. 18:42
    „Roncibonci!!
    Shalom l´ kulam Adoni!!
    -en most toltom be a 83-ik eletevemet,de Nem hagyom el magam!!!
    azok a "bizonyos" evek ott meglehetosen szivossa neveltek!!
    15-16 evesen alltam sorba Dr.Mengele-(ugye?en lttam eloben is,nem csak foton!!)-elott a Birkenau-i un,; Zsidorampan szelkciora varva,1944 Majusaban,egy ragyogoan szep reggelen!!!
    Nagyon hamar-(alig par ora alatt)-egy valosagos Remalomma valt a szep reggel a szamomra!!!ott lattam utoljara elve a csaladom 11 tagjat!! oket jobbra kuldte Mengele!!”
  • 10. Tonxy 2009. december 24. 11:05
    „A régi Lagerbe a népek elszállítva érkeztek, míg a mostaniakba önkéntesen elhagyva a hazájukat érkeznek. Azért van különbség a kettő között, ja Traiskirchenben is van ilyen szálló.”
  • 9. RONCIBONCI 2009. december 24. 10:51
    „Kedves Meir!Ha te ezeket a Lagerokat megjartad,akkor min.64. eletevedet betöltötted.Ennyi idösen mit izgatod magadat,inkabb elvezd az eletet,amig lehet!Mo´adim Lesimkha!”
  • 8. meir 2009. december 24. 05:23
    „7-es en igy Yiddisul irom!! tetszik vagy sem!! az a lenyegen nem valtoztat!!megint egy Lager!!!
    ott austria-ban mar volt par lager!! Mauthausen,Gusen,Loibl-Pass,Melk,stb-stb!!

    8-as!! Adta volna az eg hogy csak "Allitolag" kellett volna megjarnom; Auschwitz I. Stammlager-t,Auschwitz- II. Birkenau-t, Auschwitz III. Buna-Monowitz-ot, Buchenwald-ot,es a Budapesti Ghetto-t!!!
    de sajnos a Magyar csendorok tul buzgoan teljesitettek Ferenczy Laszlo Csendor alezredes, Eichmanntol kapott parancsat ez ugyben!!Mivel a mi csaladunk nem volt egy tehetos csalad,igy Nem allt modunkban kivaltanunk magunkat a deportalas alol!!”
  • 7. Tonxy 2009. december 23. 21:01
    „meir: az Flüchtlingslager”
  • 6. bogote 2009. december 23. 19:48
    „Nem lesz semmi az egészből!!!”
  • 5. meir 2009. december 23. 19:03
    „Ajjajjajjjjjj!!!! mar megint egy "tabor" -( Menekult tabor Nemetul ugyanis = Fluschtlings Lager!!)-egy nemet ajku nep reszerol!!!!! kulonben mar 38-42 kozott voltak ilyen un,; tranzit-("menekult")-Lagerek!!”
  • 4. AranyKözépút 2009. december 23. 18:44
    „Ezek után indokolttá tehetnénk mi is a határátkelőhelyek ismételt ellenőrzését.”
  • 3. 49. 2009. december 23. 14:44
    „Én néhány méterre a német határhoz építeném, mert kelet felé még senki sem indult el, ha megszökött a táborból. Sok éves tapasztalat azt mutatja, hogy mi csak tranzit ország vagyunk.”
  • 2. Csetneky 2009. december 23. 14:39
    „Ennyire ... gyerekek az osztrákok. Szemétégető, menekülttábor, folyószennyezés, mi jön még? Néhány félmagyar meg folyamatosan seggüket nyalja. Egészségükre!”
  • 1. CsakZsófi 2009. december 23. 14:31
    „no comment........”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felborult egy busz Angliában - 3 halott

Felborult egy távolsági autóbusz a délnyugat-angliai Townshend város közelében, legalább egy ember… Tovább olvasom