Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Méltatta Ferenc pápa melegekről tett kijelentéseit a homoszexuális miniszter

Méltatta Ferenc pápa melegekkel kapcsolatos kijelentését a német külügyminiszter.
Méltatta Ferenc pápa melegekkel kapcsolatos kijelentését a német külügyminiszter.

A homoszexualitását nyíltan vállaló Guido Westerwelle egy szerdai lapinterjúban a katolikus egyházfő szavait figyelmet érdemlőnek nevezte, és közvetve annak a reménynek adott hangot, hogy megindul egy vita a kérdésről.

A pápa a Rio de Janeiróban tartott katolikus ifjúsági világtalálkozóról útban Rómába a repülőgép fedélzetén egy, a melegekre vonatkozó újságíró kérdésre azt válaszolta: "ha valaki meleg és az Urat keresi és jó szándékú, ki vagyok én, hogy ítélkezzek?". Ferenc pápa - mint a hírügynökségek idézték - arra is felhívta a figyelmet: "a katolikus egyház tanítása egyértelműen azt mondja ki, hogy ezeket az embereket nem szabad kirekesztenünk. Sokkal inkább integrálni kell őket a társadalomba."

Több tekintélyes európai újság úgy ítélte meg, hogy ezzel a kijelentésével Ferenc pápa a katolikus egyház történetében az eddigi legnagyobb lépést tette meg a homoszexuálisok felé.

A német külügyminiszter hivatalosan bejegyzett élettársi viszonyban él partnerével, Michael Mronz vállalkozóval.

Westerwelle nem az első volt azon magas rangú német politikusok sorában, akik nem titkolták homoszexualitásukat. A jelenlegi külügyminisztert megelőzően hasonlóan járt el Ole von Beust, Hamburg volt konzervatív polgármestere, elsőként pedig a szociáldemokrata Klaus Wowereit, aki több mint 10 éve Berlin kormányzó polgármestere.

Olvasóink írták

  • 2. oxana 2013. július 31. 17:27
    „Kimondta azt, amit sokan elkerültek, mint macska a forró kását. Reszpekt.”
  • 1. tati 2013. július 31. 08:35
    „én is láttam a híradóban a tudósítást a pápa kijelentéséről.
    ezzel a mondattal a pápa hivatalosan elismerte a papok <moderálva> is a kollégiumaikban...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyetemen tanulna a norvég tömeggyilkos

Politológiai tanulmányokat kezdene Anders Behring Breivik norvég tömeggyilkos. Tovább olvasom