Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Megverték, mert magyarul beszélt

Ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést a kézdivásárhelyi rendőrségen Bokor Tibor felső-háromszéki szenátor, miután hat román fiatal megvert és megkéselt egy 22 éves fiatalembert a székelyföldi városban - írták pénteken a romániai magyar lapok.
Az erdélyi Krónika, a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) és a Sepsiszentgyörgyön szerkesztett Háromszék a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeit képviselő szenátor előző napi sajtótájékoztatója alapján számolt be az esetről. Eszerint múlt vasárnapra virradóra, hajnali 3 óra körül az egyik kézdivásárhelyi pizzázó közelében levő parkolóban hat román fiatal súlyosan bántalmazott egy 22 éves berecki magyar fiatalt, aki szerencsétlenségére éppen akkor lépett ki telefonálni. Miután megszólították, hogy ne beszéljen telefonján magyarul, a támadók földre tiporták és összerugdosták, eltörték az egyik karját, és bal tenyerébe szúrtak.

Az áldozat nem kívánt rendőrséghez fordulni. Mivel azonban az eset nagy port vert fel a városban, s a politikusnak is tudomására jutott, ezért megkereste a fiatalembert, elkísérte a sepsiszentgyörgyi törvényszéki orvoshoz, majd a látlelet birtokában feljelentést tett a kézdivásárhelyi rendőrségen.

A szenátor szerint ilyen jellegű atrocitásra nem volt precedens a térségben, de az elmúlt hetekben több jele is volt annak, hogy a megyében nő a feszültség. Ismeretlen tettesek több alkalommal is megrongálták a környéken található helységnévtáblákat, festékszóróval lefújták Kézdivásárhely, illetve a hozzá tartozó települések magyar feliratait. Ezekben az ügyekben jelenleg is folyik a nyomozás, de érdemi információt még nem adott közre a helyi rendőrség. Júniusban két lemhényi lakost is atrocitás ért. Őket a berecki benzinkút étkezdéjében ütlegelték, az esetet a helység biztonsági kamerái is rögzítették. Bokor Tibor szerint a választások előtt általában felerősödnek a szélsőséges indulatok.

Aggasztó, hogy egy 93 százalékban magyarok lakta kisvárosban valakit azért verjenek meg, mert anyanyelvén beszél – mondta a sajtónak a szenátor, aki arra kérte a kézdivásárhelyi rendőrség munkatársait, hogy kiemelt figyelemmel kezeljék az ügyet, és próbálják meg a tetteseket mielőbb azonosítani.

Bokor Tibor hiába kérte az áldozatot, hogy vegyen részt a sajtótájékoztatón, ő nem merte vállalni a nyilvánosságot. A nyomozást nehezíti, hogy az esetet senki nem látta, nincs szemtanú, de az áldozat azt állítja, bármikor felismerné a tetteseket.

Olvasóink írták

  • 1. mamuska 2009. november 28. 15:05
    „MARZIO GALEOTTO (1427-1497) és ANTONIO BONFINI (1425-1502) olasz humanisták mindketten azt írják Magyarországról, hogy Európa népei mind írigylik a magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő gazdagságot, ezért gyűlölet veszi őket körbe. Magyarországon a leggazdagabb a föld, bő a hal-áldás, nagymennyiségű a kenyérgabona, a bor pedig kiváló.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A motoros merénylő 13 embert megölt

Motorbiciklis öngyilkos merénylő robbantotta fel magát pénteken Afganisztán délnyugati részén, és… Tovább olvasom