Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Megvan az utolsó is: bunkeréből ásták ki a nápolyi maffia főnökét

Az olasz hatóságok elfogták Michele Zagariát, a camorra délolasz bűnszervezet utolsó körözött vezérét.
Az olasz hatóságok elfogták Michele Zagariát, a camorra délolasz bűnszervezet utolsó körözött vezérét, a Casalesi-klán főnökét, akit egy földalatti bunkerben találtak meg.

Markológépekkel és légkalapáccsal szállta meg éjjel a rendőrség a Caserta közeli Casapesenna települését. Az itt élő egyik camorratag villájának betonpadlózatát fúrták szét, amikor Zagaria kikiabált földalatti bunkeréből: "Hagyjátok abba, rám zuhan az egész, inkább megadom magam".

"Ti győztetek. Az állam győzött" - tette hozzá Zagaria helyszínen levő ügyészek beszámolói szerint.

A bunker falának szétfúrásakor a fején megsebesült. Először elsősegélyben részesítették, majd erős biztonsági kísérettel elszállították. Az 53 éves Zagaria a Roberto Saviano írta Gomorra című könyvből vált ismertté. A Nápolyt és Campania tartományt uraló camorra bűnszervezetet vezető Casalesi-klán főnökét bűnszövetkezés, gyilkosság, zsarolás miatt 1995 óta keresték. Zagarolo volt a camorra utolsó körözött vezére a tavaly novemberben elfogott Antonio Iovine után.

Zagariát a camorra tagjai Capastorta (Csavarodott) néven emlegették őrült tettei miatt. A hatóságok csak fantomképről ismerték. Azt viszont tudták róla, hogy Zagaria volt az egyetlen camorravezér, aki embereinek megtiltotta a drogokat és ha engedelmességre akart rávenni valakit, kedvenc háziállatával, egy tigrissel mutatkozott.

"Levágtuk a Casalesik fejét" - kommentálta Zagaria letartóztatását Piero Grasso olasz maffiaellenes főügyész. Hangsúlyozta, hogy Zagaria elfogásával megtört a camorra legyőzhetetlenségének mítosza. "Elképzelhető, hogy Zagarolo kezdettől fogva itt bújt meg. A szervezett bűnözés vezéreit eddig az esetek többségében saját környezetükben sikerült elfogni. Ez ad nekik védelmet és innen tudják irányítani embereiket" - emlékeztetett Grasso arra, hogy Toto Riina (1993) és Bernardo Provenzano (2006) szicíliai keresztapákat is saját hatalmi területükön, Palermóban fogták el.

Zagarolo letartóztatását Caserta utcáin dudaszóval ünnepelte meg a lakosság egy része. Mások úgy nyilatkoztak az olasz televíziónak, hogy nem örülnek.

"A szervezett bűnözés körözött tagjainak listája rövidebb lett. Most a Cosa Nostra maffiavezérét, Mattia Messina Denarót kell elfogni" - mondta Grasso.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fél órán át élt friss jogosítványával a 18 éves fiú: halálos baleset

Mindössze fél órán át élt jogosítványával egy 18 éves fiú az Egyesült Államokban: sikeres motoros… Tovább olvasom