Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Megszavazták az új orosz kormányfő kinevezését

Az orosz duma pénteken elsöprő többséggel szavazta meg az új kormányfő, Viktor Zubkov kinevezését. A parlament alsóházában 381 igen és 47 nem szavazatot kapott a politikus, nyolcan pedig tartózkodtak.
Zubkov, aki szombaton ünnepelte 66. születésnapját, arról beszélt a parlamentben a szavazás előtt, hogy biztosítani fogja a gazdasági és szociális téren elért eredmények stabilitását. Emellett fontosnak nevezte az innovációt és a hadiipar fejlesztését is. Zubkov megígérte: mérsékelni fogja az inflációt, úgy, hogy a makrogazdasági stabilitás és a szociális juttatások, mint amilyen a nyugdíj, megmaradjanak. Mint fogalmazott: "szükségünk van a gazdasági növekedésre, de nem csak magunk, vagy a statisztika miatt, hanem azért hogy az emberek is jól éljenek. Azok, akik egész életükben dolgoztak, megérdemlik, hogy tisztességes nyugdíjas koruk legyen"-hangoztatta az új kormányfő.

Zubkov azt is bejelentette: minisztercseréket tervez a kabinetben, ám, hogy kit váltana le, azt egyelőre nem hozta nyilvánosságra. Az AFP hírügynökségnek nyilatkozó elemzők szerint German Gref gazdaságfejlesztési miniszter bársonyszéke inoghat most: a tárcavezetőnek nem sikerült elérnie, hogy Oroszország a Kereskedelmi Világszervezethez csatlakozzon.

Vlagyimir Putyin elnök szerdán nevezte ki Viktor Zubkovot a kabinet élére. Az új kormányfő kevéssé ismert a közvélemény előtt. A korábban üzletemberként tevékenykedő férfi azonban rendkívül szoros kapcsolatot ápol Putyin elnökkel.

Oroszországban jövőre választanak új elnököt. Az alkotmány értelmében Vlagyimir Putyin már nem indulhat újra a tisztségért. Az orosz elnök szerint a pénteken kormányfőnek kinevezett Viktor Zubkov indulhatna a jövő évi elnökválasztáson. Mint a politikus fogalmazott: a jelenlegi miniszterelnök alkalmas az elnöki poszt betöltésére- jelentette az AFP hírügynökség orosz forrásokra hivatkozva.

Putyin elnök szerint Zubkov azon öt ember között van, aki indulhat az elnöki székért. Oroszországban jövő márciusban voksolnak az új vezető személyéről.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkezdődött az orosz sorozatgyilkos pere

Megkezdődött a "bicai mániákus" néven ismert moszkvai sorozatgyilkos pere. A férfit legalább 49… Tovább olvasom