Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Mégsem zsarolták meg a magyar turistákat Szlovákiában?

Állítólag nem zsarolták meg a magyar turistákat szombaton Közép-Szlovákiában, ellenben engedély nélkül táboroztak az erdőben és agresszíven viselkedtek egy incidens során.

A rendőrségi közlést, amely az érintett nyolc magyar turista rendőrségi vallomásán alapul, Milan Sekera, a "zsaroló" kedden nyilatkozatban cáfolta.
Petra Vaskovának, a besztercebányai megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjének hétfői közlése szerint nyolc magyar sátorozót zsarolt meg szombaton egy ismeretlen a Körmöcbányától délnyugatra fekvő Jánosgyarmaton.

Az illető mindenkitől útlevelét, illetve fejenként 100-100 eurót követelt. A zsaroló a magyarokat "Toyota Hilux gépkocsin egy Jánosgyarmat közelében lévő nagy ház elé vitte, ahol lőfegyvert fogott rájuk és 200 eurót követelt". Miután az összeget megkapta, a zsaroló vadászkutya segítségével a gépkocsiba "terelte" a magyarokat, Jánosgyarmat közelében kitette őket, majd elhajtott.

Vasková szerint a szlovák rendőrség megkezdte az ügy kivizsgálását. Az eljárás zsarolás, valamint a személyi szabadság korlátozása címén folyik.
"Elsősorban szeretném visszautasítani, hogy ennek az incidensnek bármi köze lenne a nemzetiségi kérdéshez, illetve hogy bármely politikai párt - Szlovákiában vagy Magyarországon - esetleg megpróbáljon hasznot húzni belőle" - olvasható Milan Sekera nyilatkozatában.

Sekera erdőgazdálkodási vállalkozó, erdőőr, ügyvezetője egy társaságnak. A vállalkozás tulajdonában van az az erdő, illetve vadászterület, ahol az incidens lejátszódott. Szerinte az eset egészen másképpen történt, mint ahogy az a sajtóban megjelent.

Sekera nyilatkozatában kifejtette: szombat este a gondozása alatt álló vadászterületen egy ismeretlen személyekből álló csoportra figyelt fel, akik úgymond törvényellenesen táboroztak az erdőben, s nem törődve a rendkívüli szárazsággal, tüzet raktak. Figyelmeztette őket, hogy törvényt sértenek, majd felszólította a társaságot, hogy hagyja el az erdőt. Tekintettel az erdő és a falu közötti nagy távolságra, megállapodott velük, hogy a saját autóján viszi el őket Jánosgyarmatra. Megállt a háza előtt, s mindenkinek kiállított egy 25 eurós bírságról - összesen 200 euróról - szóló elismervényt. Ezek után kivitte a magyarokat a faluból, és magukra hagyta őket.

"Nem igaz, hogy fegyverrel, illetve vadászkutyával fenyegetőztem volna. Ellenkezőleg, a csoport viselkedett arrogánsan és agresszíven, s nem akarták megérteni, hogy az erdőben és a vadászterületen nem lehet engedély nélkül bárhol táborozni, tüzet rakni, hangoskodni" - írta nyilatkozatában Sekera. Az állítja: hazugság, ami a sajtóban megjelent, az, ahogy a fiatalok az esetet a rendőrségnek leírták.

"Több tanúm is van rá, s készen állok arra, hogy a felsorolt tényeket a hatóságok előtt is bizonyítsam" - szögezte le Milan Sekera. Hozzátette: az érintettek ellen feljelentést tett az ügyészségen.

Olvasóink írták

  • 20. k29680 2010. július 24. 20:50
    „19. hozzászólás Nahááát 2010.07.24. 17:11
    Bántottak talán a gárdisták???”
  • 19. Nahááát 2010. július 24. 17:11
    „Gondolom tetü kis gárdisták voltak...”
  • 18. meir 2010. július 24. 12:24
    „az azert nem semmi pofatlansagra vall toluk,hogy a renbirsagot ugy adjak elo a bulvarsajto reszere,mint "zsarolas"-t!”
  • 17. CsabaKiraly 2010. július 23. 22:14
    „Valoszinunek tartom, hogy a szlovak variacio igaz. Ismerem "fajtam" szokasait es tudom mire vagyunk kepesek. Sokan csodalkoznak, hogy alltalaban mindenhol utalnak minket. Ez a realitas ha tetszik ha nem.”
  • 16. pancser 2010. július 22. 15:53
    „a szlovák variáció hihetőbb. Engedély nélküli táborozás tuti igaz, a tűzrakás is. Innéttől sok keresnivalója nincsen fegyelmezetlen honfitársainknak.”
  • 15. Elektra 2010. július 22. 10:10
    „Én végiggondoltam. Lehet nem voltak olyan hülyék, hogy egy fegyveres emberrel ellenkezzenek. Mert lehet tudják, hogy ha szlovenszkába lelövi őket egy szlovák, akkor is ők húzzák a rövidebbet. Persze az is elég valószínű, hogy egy erdőőrnek nincs is vadászpuskája, meg vadászkutyája... Még egyszer mondom, szerintem nekünk nem kell a lepukkant Szlovákiába menni, vannak százszor jobb helyek is, akár itt Magyarországon... Aztán nincs belőle gond.”
  • 14. mir 2010. július 21. 17:16
    „9

    Gondold már végig ha 8 embert még ha nem is eccerre szállította el őket bekényszerített a kocsijába és ő vezetett akkor hogy a fenébe hogy nem sikerült lefegyverezniük? Szabálytalanságot követtek el a magyarok meg lettek büntetve oszt ennyi. Nem mindig a magyarnak van igaza csak mert a másik éppen szlovák.”
  • 13. Elektra 2010. július 21. 15:42
    „Hát ha elfogadjuk Mr. Szlovákia állítását, akkor ha tényleg kiállított a bírságról bizonylatokat, biztos aláírták a magyarok is nem??? Ja gondolom ezt nem tudja igazolni, mert utólag írta "íratta" őket... Gondolta jól megszívatja a magyarokat ő mint szlovák nemzeti hős.. Csak visszanyalt a fagyi. Persze pronyóéknál a szlováknak lesz igaza, ismerjük már az ilyen eseteket...
    Erre egy egyszerű megoldás van. Nem kell pronyóországba menni, nem kell ott költeni a pénzünket, (ők úgyis olyan jól élnek és az EU-ban még nyugodtan működtethetnek a nagy gazdagságban olyan éttermet ami a szocreálból maradt ott és azóta semmi nem változott) és nem fog senki belénk állni csak mert magyarul beszélünk. Máshová kell menni sátorozni, a pronyók meg éljenek meg ahogy tudnak.”
  • 12. Elemér 2010. július 21. 14:38
    „Tót is lehet jó ember.;))”
  • 11. meir 2010. július 21. 14:19
    „Na Ugye!!!!!
    mit is mondtam korabban?? az nem zsarolas volt!!!”
  • 10. SC 2010. július 21. 13:53
    „Az első verzió nagyon sántított...
    De szerintem még ez is messze van az igazságtól...”
  • 9. Csetneky 2010. július 21. 12:43
    „Arra azért kíváncsi lennék, hogyan bizonyítja. Tekintettel arra, hogy ő egyedül volt, a kényszerítettek meg nyolcan. Hacsak a tót bíróságon nem úgy van, hogy egy tót szava többt ér akárhány nem tóténál. Ha így van, akkor érdekes törvények lehetnek arrafelé.
    Bár az is lehet, a kutya tanúskodik mellette. Egyébként meg tuti, hogy bevetette a fegyvert és a kutyát is, mert különben 8 ember miért hátrálna meg egy elől?”
  • 8. arrabonem 2010. július 21. 10:33
    „8. Szerintem is hihetőbb ez a verzió, de kétlem, hogy a két párhuzamos szál valaha is összeérne.”
  • 7. mir 2010. július 21. 10:30
    „Én még nem találkoztam olyan vadászkutyával amelyet emberre lehetett volna uszítani. De ettől még lehet.”
  • 6. Jethro_Tull 2010. július 21. 10:21
    „Nekem is.
    Méghogy vadászkutyával kényszerítették őket, röhej.”
  • 5. Jandex 2010. július 21. 10:17
    „Nekem valami azt súgja a "tót Úr" mond igazat!”
  • 4. mir 2010. július 21. 09:18
    „Mondjuk azért tényleg fura hogy 8 embert hogy tud egyetlen zsarolni. Majd kiderül hogy mi volt.”
  • 3. Valaki 2010. július 21. 09:02
    „Egy újabb Jánosik, aki szembeszáll az elnyomó magyarokkal! :)))

    "Nemzeti" hős lesz belőle.”
  • 2. tati 2010. július 21. 08:59
    „mi ez a nem alvás??”
  • 1. Elemér 2010. július 21. 08:52
    „Legjobb védekezés a támadás.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szomáliai kalózok szabadon bocsátottak két hajót

Szomáliai kalózok szabadon engedtek egy márciusban elfoglalt halászhajót és egy olajszállító… Tovább olvasom