Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Megölték a Gázai övezetben elrabolt olaszt

Megölték a Gázai övezetben csütörtökön elrabolt olasz békeaktivistát. Élettelen testét az éjjel találták meg Gáza egyik elhagyatott házában a palesztin biztonsági erők.

A 36 éves Vittorio Arrigoni a palesztinbarát Nemzetközi Szolidaritási Mozgalom (ISM) aktivistájaként már egy ideje a Gázai övezetben élt. Az író, újságíró Arrigonit egy szalafista csoport rabolta el, s azt követelte, hogy a Gázai övezetet kormányzó Hamász mozgalom engedje szabadon két, a múlt hónapban letartóztatott vezetőjét 30 órán belül, azaz péntek estig.

A Hamász-kormány elítélte Arrigoni meggyilkolását, és azt ígérte, hogy hajtóvadászatot indít a tettesek után. Eddig két gyanúsítottat fogtak el, többek után pedig kutatnak.

A Hamász biztonsági szolgálatánál általános riadót rendeltek el, miután kiderült, hogy elrabolták az olasz állampolgárt. A nyomozás során gyorsan eljutottak az elkövető csoport egyik tagjához, aki feladta társait és megmutatta a helyet, ahol az olasz őrizték. Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy megtalálása előtt több órával megfojtották a férfit.

Az ISM egyaránt tevékenykedik Ciszjordániában és a Gázai övezetben, és fő törekvése annak megakadályozása, hogy az izraeli hadsereg akciókat hajtson végre a két térségben. Vittorio Arrigoni több mint két éve rendszeresen fölkereste a Gázai övezetet.

A Gázai övezetben legalább öt szalafista csoport (Dzsajs al-Iszlám, Dzsund Anszár Allah, Tauhíd va Dzsihád, Dzsajs al-Umma és Anszár asz-Szunna) működik, s több száz tagjuk van. Legismertebb közülük a Dzsajs al-Iszlám, vagyis az Iszlám Hadserege, amely 2007-ben 114 napig tartotta fogságban Alan Johnstont, a BBC újságíróját, mielőtt elengedte volna.

Az eredeti iszlám gyakorlatához való visszatérését hirdető szalafista csoportok azzal vádolják a Hamászt, hogy gyengeséget tanúsít Izraellel szemben. Egykor harcos társak voltak, de mióta a Hamász hatalomra jutott, a szalafisták folyamatosan távolodtak, mert szerintük a Hamász nem ment elég messze az iszlám törvénykezés meghonosításában.

Olvasóink írták

  • 4. meir 2011. április 18. 13:00
    „CENZOR!!
    latom a DESINFORMACIO szabad a kisalfold hasabjain!!!!
    az az Olasz NEM Israel-be jott,hanem GAZA-ba!! Oriasi kulombseg!!!”
  • 3. janika 2011. április 17. 18:57
    „Csak nem most törlesztetek a zsidók a római elnyomás miatt?”
  • 2. SC 2011. április 16. 19:30
    „Hát igen,nagy a csond.:-))))
    A csond jó!Addig is csond van:-)
    A véleményem pedig az,hogy így járt...Minek megy olyan veszélyes helyre,mint izrael...”
  • 1. meir 2011. április 15. 13:01
    „De nagy a csond!!!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb két embert vettek őrizetbe Fehéroroszországban

Két személyt őrizetbe vettek Fehéroroszországban csütörtökön a hétfői minszki metrórobbantás… Tovább olvasom