Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Megölte gondozóját a gyilkos bálna

A nézők szeme láttára megölte gondozóját egy kardszárnyú delfin szerdán Floridában, az orlandói SeaWorld víziparkban.

A központ egyik látogatója a helyi WKMG tévének azt mondta: a gondozó éppen befejezte előadását arról, hogy a közönség milyen bemutatót fog látni, amikor egy orka váratlanul előbukkant a vízből, megragadta az oktatót a derekánál és ide-oda csapkodta, majd lehúzta a mélybe. A helyszínre érkező mentősök már nem tudták megmenteni a 40 éves veterán trénernő életét.

Dan Brown, a SeaWorld elnöke azt mondta, baleset történt, a gondozó megcsúszott és beesett az állatok tartályába, ahol valószínűleg vízbe fulladt. A CNN tudósítása szerint nem tudni, pontosan mi történt, hogy az orka a víz alatt kárt tett-e az oktatóban. A központ egy trénere elmondta, a nő az egyik legtapasztaltabb oktató volt.

A SeaWorld - amely a három ilyen amerikai tematikus park közül a legnagyobb - leállította a kardszárnyú delfinek bemutatóit és a létesítményt lezárták.

Floridai lapértesülés szerint a gyilkos tengeri emlős az öt és fél tonnás, 30 éves, Tilikum névre hallgató hím delfin. Neve csinuk indián nyelven azt jelenti: barát. Tilikum a világon a legnagyobb fogságban levő kardszárnyú delfin.

A The New York Daily News úgy tudja: Tilikum 1991-ben Kanadában már megölt egy 20 éves, részmunkaidőben trénerként dolgozó biológia szakos diákot, amikor az belecsúszott a medencébe. Az emlős magával ragadta a diákot, aki a víz alatt, az állat szájában halt meg. A kanadai Sealand of the Pacific víziparkot következő évben bezárták, Tilikum akkor került Floridába.

A SeaWorldben szörnyű haláleset történt 1999-ben is, amikor egy férfit, aki egy este zárás után a parkban maradt, másnap reggel meztelenül, holtan találtak. A férfi nyilván együtt akart úszni a kardszárnyú delfinnel. Fürdőnadrágja a medencében volt, testén karcolások látszottak, az állat valószínűleg végighúzta a medence alján.

Olvasóink írták

  • 15. dr73 2010. február 25. 18:16
    „http://www.youtube.com/watch?v=3PQFH78eBwo

    sajnos ezen sem láthatjuk...”
  • 14. dr73 2010. február 25. 18:10
    „Ha a nézők szeme láttára történt az eset,akkor miért nincs egy fotó - felvétel a történtekről.
    Bevallom,engem mindig kíváncsivá tesznek az efféle felvételek....ahogy a múltkori medvés sztori is,csak ott az embernek mázlija volt.”
  • 13. VJR 2010. február 25. 15:55
    „Vadonélő orkákkal bármikor úszkálhatsz,nem fognak megtámadni! Még nem volt rá példa,hogy a szabadban emberre támadt volna! Nagyon táplálékspecifikusak,és az ember nem szerepel az étlapjukon! Az ilyen "balesetek" minden esetben az akvaparkokban történtek!Vajon miért?!”
  • 12. Jandex 2010. február 25. 15:21
    „ÁÁÁ már Tilikum sem a régi! :))))))”
  • 11. elemér 2010. február 25. 14:35
    „moderálva off”
  • 10. MTT 2010. február 25. 11:02
    „Van ez így. Nem is értem, velünk miért nem végez egy ilyen orka.”
  • 9. Jandex 2010. február 25. 10:34
    „Biztos,hogy a "veterán" nő volt?! Csak mert elemér nagyon eltűnt!!! :)))))))”
  • 8. LuciusCorneliusSullaFelix 2010. február 25. 10:18
    „Megetette a delfinkéjét a gondozónő :)))”
  • 7. mecsoka 2010. február 25. 10:13
    „A fagyi visszanyal...hehehe”
  • 6. Szilágyi_Zsolt 2010. február 25. 10:04
    „A kardszárnyú delfin nem gyilkos (nem "gyilkol", csak táplálkozni és élni akar, mint a legtöbb ragadozó a világon; normál körülmények között az embert sem bántja: arról, hogy a fogságban rákényszerített körülmények hatására megváltozik a viselkedése, nem ő tehet), és még kevésbé bálna, ugyanis mint az összes delfin, ő is a fogascetek alrendjébe tartozik, míg a bálnák valamennyien sziláscetek.”
  • 5. okostojas007 2010. február 25. 09:50
    „az amerikaiak nem megtanultak hanem folyamatosan hazudnak....
    ötvenes években elvisről azt állították a szovjetek küldték rájuk az amarikai fiatalság lezüllesztésére ..
    számtalan amerikai vároból kitiltották saját hazájábann..
    ehhez képest egy harapós delfin ...........................”
  • 4. Csetneky 2010. február 25. 09:22
    „Na, úgy látszik az amerikaiak és megtanultak hazudni a szovjetektől. Náluk volt divat az ennyire arcátlan hazudozás. Egyébként a 40 éves miért veterán?”
  • 3. Bond21 2010. február 25. 09:03
    „Gondolta magában ha már vele is játszanak, Ő is játszik egyet a gondozójával..”
  • 2. makacs 2010. február 25. 08:55
    „A fejesek Amerikában is hülyének nézik a népet. Nem valami bukott mszp-s ott az elnök?:)))
    Igen, a tréner beleesett a rágógumizó orka szájába, ezért harapott véletlenül rá !”
  • 1. AranyKözépút 2010. február 25. 08:38
    „Nem az állat a hibás, ez egyértelmű.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kohézió nélkül nincs erős Európai Unió

Az Európai Unió 2020-ig szóló stratégiája csak akkor lehet sikeres, ha a tagállamok is elegendő… Tovább olvasom