Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Megkezdődhet az egyik ebola ellei oltóanyag tesztelése

Január végén vagy február elején megkezdődhet az ebolavírus elleni egyik oltóanyag tesztelése a járvány által leginkább sújtott Nyugat-Afrikában.
Stephan Becker német virológus, a marburgi egyetem kutatója a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy elégedettek a nemzetközi összefogásban készülő vakcina első, részben azonban még előzetes eredményeivel. "Mindannyian örülünk, hogy nem mutatkoztak súlyos mellékhatások" - mondta a kutató.

A szer klinikai kipróbálása novemberben kezdődött, a tesztelésben 200-300-an vettek részt Hamburgban, Svájcban és Afrika ebolamentes részeiben.

Közben a Német Vöröskereszt elnöke egy szombati lapinterjúban azt hangsúlyozta, hogy bár a nyugat-afrikjai országokban erősen visszaesett az új fertőzések száma, az ebolaveszély még nem múlt el. Rudolf Seiters szerint mindaddig nem lehet fellélegezni, amíg új megbetegedések vannak, illetve nem sikerül elérni, hogy egyetlen új fertőzés se jelentkezzen.

Az interjúban Seiters utalt arra, hogy az elmúlt időszakban az ebola által leginkább sújtott nyugat-afrikai országokban - mindenekelőtt Libériában - drasztikusan csökkent az új fertőzések száma. Ennek ellenére nem lehet szó az éberség mérsékléséről - jelentette ki, utalva arra is, hogy a Német Vöröskereszt legalább az év közepéig nem csökkenti jelenlétét az érintett térségbeli országokban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Huszonkét halottja van a Jangcén történt hajóbalesetnek

Huszonkét halottja van Kínában a Jangce folyón csütörtökön történt hajóbalesetnek - közölték a… Tovább olvasom