Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Megjelenik II. János Pál lelki naplója

A néhai II. János Pál kifejezett akarata ellenére egykori személyi titkára nem égette el a lengyel pápa személyes feljegyzéseit, sőt az abból készült válogatást könyv formában is megjelenteti.
Karol Wojtyla (II. János Pál) lelki naplója Személyes feljegyzések 1962-2003 - Isten a tenyerén tart címmel február 5-én kerül a lengyel könyvesboltokba - közölte a katolikus Znak kiadó szerdai sajtótájékoztatóján.

Az időközben krakkói érsekké kinevezett egykori személyi titkár, Stanislaw Dziwisz bíboros a könyvbemutatón hangsúlyozta, hogy „azokat a feljegyzéseket és leveleket, amelyeket el kellett égetni, azokat elégették".

A megőrzött naplójegyzetekben viszont a 2005-ben elhunyt pápa - mint a krakkói érsek fogalmazott - „lelkének egy darabjába, Istennel való találkozásaiba, elmélkedéseibe, vallásosságába enged bepillantást, és ebben van ennek a kiadásnak a legnagyobb értéke. Bűn lett volna mindezt megsemmisíteni". Emlékeztetett XII. Piusz pápa esetére, aki annak idején szintén azt kérte, hogy halála után égessék el levelezését, és ez „a történészek nagy elkeseredésére" sajnos meg is történt.

II. János Pál két füzetben, határidőnaplóban jegyezte fel naponta gondolatait. Többnyire lengyel nyelven, később olaszul és latinul, de vannak benne más nyelvű, például görög és lengyel idézetek is. Nem időrendi sorrendben, helyenként korábbi időszakokra vonatkozó bejegyzések is találhatók.

Olykor megelégedett egyetlen mondattal, mint például az utolsó, 2003. március 15-i feljegyzés esetében, amelyet latinul írt. Kevés utalás található bennük konkrét személyekre. Amint a könyv szerkesztői elmondták, ezek a pápa „lelki útjáról készült nem szokványos feljegyzések", saját lelki tökéletesedésének, szentséghez vezető útjának dokumentumai. Alapvetően teológiai jelentőségű írások. Ha valaki szenzációt vár tőlük, csalódni fog - hangsúlyozták.

II. János Pál pápa 1978-as megválasztása után több mint negyedszázadon át irányította a katolikus egyházat. Elsősorban szülőhazájában, Lengyelországban tisztelik őt a kommunizmussal szemben tanúsított bátor ellenállása miatt. 2011-ben boldoggá avatták, miután egy hozzá imában folyamodó francia apáca gyógyulását csodának nyilvánították.

Szűk három hónappal a könyv megjelenése után, április 27-én II. János Pál pápát egyik elődjével, XXIII. Jánossal együtt szentté avatják. Ebből az alkalomból több százezer zarándokot várnak Rómába. Ez lesz az első alkalom a katolikus egyház történetében, hogy ugyanazon a napon egyszerre két pápát szentté avatnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Folytatódtak éjjel a zavargások Kijevben

Folytatódott az ukrán kormány Nyugat-barát ellenzékének erőszakkal kísért tüntetése csütörtökre… Tovább olvasom