Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Meghibásodott a gázai segélyflottilla két hajója

Meghibásodást észleltek a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flottilla két hajóján, a segélyakció szervezői szabotázsra gyanakodnak.

Mint a Free Gaza mozgalom egyik szervezője szombaton a ciprusi Larnakában elmondta, mindkét hajó kormányszerkezete egyidejűleg hibásodott meg, mégpedig "gyanús körülmények között". Mind a két hajó esetében a hidraulikus rendszer mondta fel a szolgálatot, aminek alapján fölmerül a szabotázs lehetősége. Az indulás előtti átvizsgáláskor még mindkét hajót kifogástalan műszaki állapotban találták.

Az öt hajón 700 nemzetközi aktivista tízezer tonna segélyt - többek között építőanyagot, gyógyszert, élelmiszert - akar eljuttatni a Gázai övezetbe. A hajók indulását szombat délre tervezik Ciprusról. Izrael bejelentette, hogy mindenáron meg fogja akadályozni a hajók kikötését a gázai partoknál. Álláspontja szerint Gázában nem áll fenn "humanitárius válsághelyzet", ezért nem indokolt a nemzetközi segélyakció. Arra viszont hajlandók az izraeli hatóságok, hogy Asdod kikötőjében engedélyezzék a hajók rakományának kirakodását, átnézését, majd ENSZ-járműveken történő továbbítását a Gázai övezetbe.

Catherine Ashton, az Európai Unió külügyminisztere önmérsékletre és konstruktív megoldás keresésére szólította fel a feleket. Egyúttal elfogadhatatlannak és politikai szempontból kontraproduktívnak minősítette a Gázai övezet Izrael általi blokádját, amely három éve áll fenn.

Az ENSZ álláspontja szerint az izraeli blokád a gázai lakosság (másfél millió palesztin) kollektív büntetésével ér fel, és ezért a nemzetközi jog értelmében megengedhetetlen. A blokád jelentős mértékben akadályozza a másfél évvel ezelőtti izraeli katonai offenzíva során elpusztult gázai infrastruktúra újjáépítését - hangsúlyozza a világszervezet.

Olvasóink írták

  • 6. janika 2010. június 01. 10:32
    „A zsidók szándékosan áldoztak fel néhány százezret a fajtájukból, hogy ma Ők diktálhassanak és mint a jelen állás bizonyítja, tökéletesen sikerült, bevált a tervük!! Ezt tetézve, még pénzzel és "pénz csinálási" ötletekkel is segítették Hitlert és stábját!!
    Most nehogy valaki feltegye a kérdést, hogy mit kerestek a Németek Németország érdekében például Magyarországon??
    Mert aki ezt a kérdést felteszi, attól én azonnal megkérdezem, hogy mit keresnek Magyarország védelmében Magyar katonák Irakban??

    // A zsidó áldozatokról pedig csak annyit, hogy az akkori zsidó kézben levő sajtó irányította a közvélemény hozzáállását a zsidó - Német-Náci viszonnyal kapcsolatban, mint ahogyan ma is manipulálja a zsidó kézben levő MÉDIA a tisztességesen élni akaró Magyar Állampolgárokat!!
    Vajon mennyire igaz e fenti idézet?”
  • 5. meir 2010. május 30. 23:01
    „4-es!!
    en ott csak-(TV!!)-Gorog katholikus popat,arab noket,es par europai kinezetu,palesztni zaszloba burkolt barmot lattam!!
    szerintem a szabotans az a szoknyas gorog csuhas volt!!”
  • 4. pirosász 2010. május 30. 20:52
    „Minden közösségben,így a segély szállító hajókon ott vannak a júdások!!!!”
  • 3. meir 2010. május 30. 18:50
    „Mrs; Asthon talan inkabb azt firtatna,hogy az USA-EU-ENSZ-UNESCO altal kuldott,Gyors segelyt-(kb,; 25 milliard $)-
    -hova tette el a Hamas!?? mert hogy semmi sem epult abbol az biztos es szemmel lathato!!!
    -hova tette a hamas,azokat az "elkobzott" segelyszallitmanyokat amiket a hashemita kiralysag-(jordan)-kuldott a gazaui nepnek???
    -emiatt akkoriban a jordan kiraly igen elesen tiltakozott is a nemzetkozi sajtoban,jol tudva azt hogy a segelyeket a Hamas,es nem Israel vette el!! a jordan-post ujsagban kerdore vonta Ismail Haniyeh-t ez miatt!!!”
  • 2. meir 2010. május 30. 18:44
    „-"10000 tonna segely"-mi?? ugymint; raketak,kalasnyikovok,loszerek,robbanoanyagok,stb-stb!!!
    ugy kb,; 4-5honapja mar elkaptunk egy ilyen "segelyhajot"es eppen cyprus magassagaban!!az is tele volt fegyverekkel!!! vajon mit lehetett volna "azzal" ujjaepiteni Gazaban?”
  • 1. KisVadföld 2010. május 30. 17:26
    „Szarházi kirekesztő terrorista népség.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rohamrendőrök oszlatnak Kosovska Mitrovicában

Könnyfakasztó gránátokat és paprikasprayt vetettek be rohamrendőrök Mitrovica városban vasárnap,… Tovább olvasom