Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Meghalt Szergej Bagaps abháziai államfő

Bagaps, a Grúziától elszakadt Abházia elnöke vasárnap reggel elhunyt egy moszkvai kórházban.

A hírt az Interfax hírügynökség közölte az elnök őrségének vezetőjére hivatkozva.

Bagapson május 21-én tüdőműtétet hajtottak végre orosz és francia orvosok a 83. számú moszkvai kórházban, ám három nappal ezelőtt tüdeje felmondta szolgálatot, s azóta lélegeztető gépen volt. Az orvosok korábban cáfolták, hogy daganatos megbetegedésről lenne szó.
Bagaps 1949-ben született Szuhumiban, s szubtropikus gazdálkodás szakon, agronómus-kutatóként végezte az egyetemet szülővárosában. Egy orosz állami gazdaságban dolgozott, majd katona volt. Leszerelése után a Lenini Komszomol grúziai szervezetében töltött be különböző tisztségeket, s 1979-ben az abháziai területi bizottságának első titkára lett.

1991-ben az egyik grúziai helyi parlament elnöke, 1997-ben az Abház Köztársaság miniszterelnöke lett.

2004-ben az Amcahara elnevezésű társadalmi mozgalom jelöltjeként, több más szervezet támogatásával indult az elnökválasztáson, és 2005. január 12-én választották meg államfőnek.

Abházia - és Dél-Oszétia - több véres háború után de jure már a kilencvenes évek elején elszakadt Grúziától, de facto azonban ez csak 2008-ban történt meg, amikor Grúzia megtámadta a két szakadár területet, Moszkva beavatkozott védelmükben, majd el is ismerte mindkettő függetlenségét. Az általában kiváló viszony ellenére az utóbbi időben kisebb nézeteltérések mutatkoztak Moszkva és Szuhumi között egyebek mellett az orosz tulajdonban lévő ingatlanok visszaszolgáltatásáról.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűz egy amerikai utasszállító repülőgépen - 4 sérült

Tűz ütött ki a Delta amerikai légitársaság egyik belföldi járatán szombaton, de a lángokat gyorsan… Tovább olvasom