Kisalföld logö

2018. 07. 19. csütörtök - Emília 18°C | 27°C Még több cikk.

Meggyőző előnnyel nyert Szerbiában a nyugatbarát koalíció

Az előzetes jóslatokkal ellentétben mégsem a szélsőséges Szerb Radikális Párt (SzRSz)nyerte meg az előrehozott szerbiai választásokat, hanem az Európa-párti szövetség.
A Demokrata Párt (DSz) sikere a hírek szerint a szervezet politikusait is meglepte. Ők ugyanis arra számítottak, hogy legjobb esetben is fej-fej mellett végeznek a radikálisokkal. A nem végleges adatok szerint azonban a DSz a leadott szavazatok mintegy 38 százalékát, az SzRSz pedig a voksok 29 százalékát szerezte meg. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy kevesebb képviselője lesz a pártnak, mint a tavalyi választások után.

Noha az államfő pártja a vártnál jobban szerepelt, egyedül nem tud kormányt alakítani. A 250 fős parlamentben a többség megszerzéséhez koalíciós partnerekre van szüksége. Vasárnap este Tadics elnök kijelentette: bárkivel kész tárgyalni, aki elfogadja pártja célkitűzéseit. Azt azonban kizárta, hogy a kormányfői posztot az eddigi miniszterelnök, Vojiszlav Kostunica töltse be. Ugyanakkor leszögezte, hogy a Szerb Demokrata Párttal (DSzSz) is kész újra koalícióra lépni.

A radikálisok választási főhadiszállásán a kezdeti magabiztosság hamar elpárolgott- akárcsak a párt képviselői. Az újságírók több órán át hiába várakoztak egy szűk szobában, senki sem közölt semmit. Később a párt alelnöke, Tomiszlav Nikolics arról beszélt, hogy a radikálisok, a DSzSz-szel, és a szocialistákkal alakíthatnak kormányt. Ez a lehetőség azonban ingatag lábakon áll, hiszen a volt szerb, majd jugoszláv elnök, Szlobodan Milosevics alapította Szerb Szocialista Párt (SzPSz) vezetője kijelentette: elsőként a DSz-szel ül tárgyalóasztalhoz. Ivica Dacsics abban bízik, hogy a mostani voksolás után pártja ismét visszakerülhet a szalonképes szervezetek közé. A szerb médiumok hétfői tudósításaikban a nemzetközi sajtóvisszhangokból azt emelik ki, hogy a Nyugat üdvözölte az Európa-párti erők fölényes győzelmét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerb helyhatósági választások: az ENSZ szerint törvénytelen

Törvénytelennek nevezte az ENSZ koszovói missziója a független Koszovóban vasárnap megtartott szerb… Tovább olvasom