Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Megfejtették a lezuhant lengyel kormánygépen elhangzott párbeszédet

Lengyel szakértőknek sikerült megfejteniük a Lech Kaczynski lengyel elnököt és kíséretét szállító repülőgép pilótafülkéjében elhangzott, eddig érthetetlen párbeszédeket.
Közölte mindezt szerdán Krzysztof Kwiatkowski igazságügy-miniszter.
Az elnöki gép április 10-én zuhant le a szmolenszki katonai repülőtér közelében, a gépen utazó 96 személy, köztük az elnöki pár életét vesztette.

A miniszter nem akarta kommentálni a TVN24 hírtelevízió értesülését, amely szerint a gép első pilótája a repülés utolsó pillanataiban azt mondta: "Ha nem szállok le, megölnek".

A lengyel elnököt és feleségét, valamint számos magas rangú politikai és katonai vezetőt szállító Tu-154-es gép leszállás közben zuhant le sűrű ködben a nyugat-oroszországi repülőtér közelében.

A Moszkva által a lengyel hatóságoknak átadott egyik fekete doboz tartalmának megfejtéséből származó, a lengyel hatóságok által közzétett beszélgetések megerősíteni látszanak, hogy a pilóták több figyelmeztetést is figyelmen kívül hagytak.

Tizenhat perccel a becsapódás előtt a szmolenszki irányítótorony munkatársai közölték: "a feltételek nem teszik lehetővé a leszállást".
"Köszönjük, megpróbálunk a lehetőség szerint leszállni, de ha rossz az időjárás, átstartolunk egy második fordulóra" - válaszolta Arkadiusz Protasiuk első pilóta.

A lengyel belügyminisztérium honlapján közzétett átirat szerint, amelyben számos részt "érthetetlen" jelzővel jelöltek, Andrzej Blasik, a légierő parancsnoka két perccel a baleset előtt a pilótafülkében tartózkodott, de semmi nem enged arra következtetni, hogy közvetlen nyomást gyakorolt volna a pilótákra.

A lengyel küldöttség a katyni mészárlás 70. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepségre utazott Oroszországba.

Olvasóink írták

  • 2. meir 2010. július 15. 14:48
    „Azert az Elgondolkodtato hogy eppen KATYN mellet jott ossze az a "baleset"!!!
    ne feledjuk;
    korabban eppen Kachinsky keveredett a Katyn-i esemenyek miatt vitaba Moszkvaval!!!”
  • 1. Goldmund 2010. július 15. 14:03
    „a gép első pilótája a repülés utolsó pillanataiban azt mondta: "Ha nem szállok le, megölnek".

    Na ja!
    Úgy látszik, a politikusok ott is azt képzelik, mindenhez értenek és mindent megtehetnek.
    Az emberi viszonyokban ez még talán igaz is, de a fizika törvényeit ők sem tudják átírni, hiába próbálkoznak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Athénben a hőség mellett a légszennyezettség szintje is magas

A görög környezetvédelmi minisztérium szerdán felszólította az athéni autósokat, hogy a nagy hőség… Tovább olvasom