Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Megalakult az új francia kormány

A megszorító gazdaságpolitikát bíráló Arnaud Montebourg gazdasági miniszter helyét egy volt bankár, a 36 éves Emmanuel Macron veszi át.
A korábban Francois Hollande köztársasági elnök gazdasági tanácsadójaként dolgozó szakember a közvélemény előtt nem ismert politikus, nem tagja a Szocialista Pártnak, kinevezése a továbbra is Manuel Valls által vezetett kormányzat centrista vonalát és liberális gazdaságpolitikáját erősíti.

Hollande hétfőn "az általa meghatározott irányvonallal összhangban álló" új kormány alakítására kérte fel a miniszterelnököt, így kényszerítve ki azon miniszterek távozását, akik nem értenek egyet az elnök megszorító gazdaságpolitikájával.

Az oktatási tárcát Najat Vallaud-Belkacem eddigi nőjogi, ifjúsági és sportminiszter veszi át a szintén távozó Benoit Hamontól, a kulturális miniszter Aurélie Filipetti helyett pedig Fleur Pellerin korábbi külkereskedelmi államtitkár lesz. Rajtuk kívül egy államtitkár, Frédéric Cuvillier távozott a kormányból és hat új politikus érkezett, miután Vallaud-Belkacem korábbi tárcáját több részre osztották.

Az új kabinetben nyolc nő és nyolc férfi miniszter foglal helyett, újdonság, hogy Franciaországnak most először lesz női oktatási minisztere.

A kormányátalakítás összességében kismértékűnek tekinthető, hiszen 12 miniszter a helyén maradt, köztük Laurent Fabius a külügyi, Christiane Taubira az igazságügyi, Jean-Yves Le Drian a védelmi és Ségolene Royal a környezetvédelmi tárca élén.

Az elmúlt két évben Hollande már elvesztette a Zöldek és a szélsőbaloldal támogatását, az elmúlt hónapokban pedig a Szocialista Párton belül is egyre nyíltabban bírálták az államfőt a deficitcsökkentés érdekében meghirdetett 50 milliárd eurós megtakarítás és a vállalkozások adóterheinek 40 milliárd eurós csökkentése miatt, amelynek célja a munkahelyteremtés ösztönzése. Montebourg mellett Benoit Hamon eddigi oktatási miniszter próbált a leginkább nyomást gyakorolni az államfőre annak érdekében, hogy ne a vállalkozások, hanem a háztartások számára tegyen inkább engedményeket.

A Szocialista Párt baloldalához tartozó hangadók távozásával a kormányátalakítás legnagyobb kockázata, hogy minimálisra csökkent a kormánypártok parlamenti többség. A nemzetgyűlésben a baloldalnak 305 képviselője van, az abszolút többséghez 289 szavazatra van szükség.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hosszú távú tűzszünetet kötött egymással Izrael és a Hamász

Az egyiptomi közvetítéssel megkötött, nem meghatározott idejű megállapodást mindhárom fél… Tovább olvasom