Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Már tízezren látták a Hitler kiállítást

Hatalmas az érdeklődés az Adolf Hitler uralmát bemutató kiállítás iránt a berlini Német Történelmi Múzeumban: a pénteki megnyitó óta már több mint tízezer látogató volt kíváncsi a tárlatra.
 
A Hitler és a németek - nemzet és bűn című kiállításon hatszáz tárgy, négyszáz fotó, plakátok és filmek mesélnek arról a hatásról, amelyet a Führer gyakorolt az emberekre a náci uralom idején.

Rudolf Trabold, a múzeum szóvivője elmondta: szombaton olyan nagy volt az érdeklődés, hogy délutántól beszüntették a jegyek árusítását, mert nem lehetett előre kiszámítani, vajon minden látogató bejut-e zárás előtt a kiállítótermekbe. A sor olyan hosszú volt, hogy sokan inkább visszaadták a már megvásárolt jegyüket a kasszánál.

A szóvivő szerint a tárlaton átlagosan eltöltött idő is meglehetősen hosszú, ami arra utal, hogy a közönség időt szakít a magyarázó szövegek elolvasására is.

A múzeum vezetősége időzónás jegyek bevezetését tervezi, amelyek tulajdonosai csak az előre meghatározott időben tekinthetik meg a tárlatot. Eddig technikai problémák és a költségek miatt halasztották el a jegytípus bevezetését.

Németországban már sok kiállítás foglalkozott a náci korszak eseményeivel, az új összeállítás jellegzetessége az, hogy magát Hitlert állítja előtérbe, bemutatva, hogyan jutott hatalomra, és miként szerzett tömeges támogatást pusztító rendszerének. A visszatekintés szembeállítja a náci propagandaképeket és -tárgyakat - köztük például egy Hitlerről 1930-ban készített mellszobrot - a rezsim brutalitását mutató filmfelvételekkel és dokumentációval, így ábrázolva, miként vettek részt az akkori eseményekben maguk a németek.
A tárlat február 6-ig látható.

Olvasóink írták

  • 3. janika 2010. október 19. 05:17
    „Amerika talán nem tör világuralomra a zsidó tanácsadóikkal együtt?”
  • 2. háté 2010. október 18. 18:09
    „Felébred a német nép?
    65-éve sulykolják beléjük, hogy ők egy bűnös nép, (mert a győzteseknek mindig igazuk van)-
    Van egy faj, amely világuralomra tör, úgy gondolták Hitlerrel végrehajthatják gonosz, ördögi elgondolásukat.
    Ezt a fajt már az egyiptomiak kisöprűztek, igaz ezek örök hontalanságra születtek, ezért vándoroltak amerre kicsit is megtűrték fajukat.
    Folyamatosan, de különösen 19-században, Európában is rájöttek gonoszságukra, mert ezek abban látták érvényesülésüket, hogy az helyi ősi népet, mindenáron kizsákmányolják.
    Földjeiket javaikat magukénak kívánták, nem válogatva az eszközökben.
    A század második felében Franciaországtól, Galícián át,-Oroszországig, minden nép igyekezett megszabadulni ki rablóitól.
    Egy ideig meghúzták magukat, (voltak megmozdulásaik, mint a hazai patkány-forradalom) és Hitlerben látták Dávidot a megváltójukat.
    Mivel a fűrer hamar rájött, hogy miért is támogatják őt, és a német népnek is elege volt már belőlük( hát kinek nincs?), visszasült a ...... terve.
    További részletekbe nem megyek bele.
    Igaz, hogy ami utána pl. hazánkban is történt, a zsidókommonizmus alatt, az túltesz sok Hitleren.”
  • 1. nagyfulesbagoly 2010. október 18. 16:00
    „nemzet és bűn???
    úgylátszik a németek még a magyarnál is birkábbak
    ami történt rég volt
    ki tudja mi is volt valójában
    de még mindig az orruk alá dörgölni a 2.vh .t??
    ehhez már pofa kell!!jó nagy nameg persze orr is (a nagyobbikból persze)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálra ítéltek egy al-Kaida bombaszakértőt

Halálra ítélték hétfőn Jemenben az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik feltételezett robbantási… Tovább olvasom