Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Már 150 ezer amerikai katona szolgál Irakban

Idén január óta a legmagasabb szintre, 150 ezer főre emelkedett az Irakban szolgáló amerikai katonák száma. A növekedés oka az Irakba vezényelt csapatok rotációs alapú váltása; míg egyes alakulatok a hazautazásra készülődnek, az őket felváltó egységek már megérkeznek Irakba.
Mark Ballesteros Pentagon-szóvivő hétfőn az arab országba vezényelt csapatok rotációs alapon történő váltásával magyarázta a növekedést. Egyes alakulatok ugyanis még csak készülődnek a hazautazásra, miközben az őket felváltó más egységek már megérkeztek új állomáshelyükre - tette hozzá.

Idén januárban, az iraki választásokat követően a jelenleginél is több, összesen 160 ezer amerikai katona szolgált az arab országban. Az amerikai haderő parancsnokai a múlt év végén ugyanis - a közelgő voksolásra tekintettel - csapaterősítés mellett döntöttek. A választások után bizonyos idő elteltével ismét csökkent az arab országba vezényelt amerikai csapatok létszáma, idén júniusban 127 ezerre. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter júliusban azonban a romló biztonsági helyzet miatt egy évvel meghosszabbította az egyik amerikai hadosztály iraki szolgálatát.

A 2003-ban kirobbant iraki háború kezdete óta az amerikai hadsereg 2811 katonája és más alkalmazottja vesztette életét az arab országban. Hétfőn este is ketten haltak meg, az egyik katona Bagdad déli részén vesztette életét, amikor járműve mellett házilag készített pokolgép robbant az út mentén. A második amerikai a főváros nyugati részében volt bevetésen és egy kézifegyver lövedéke sebesítette meg halálosan. Ezzel 103-ra emelkedett az Irakban októberben elesett amerikaiak száma.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogadták az új alkotmányt Szerbiában

A szerb választók elfogadták a függetlenné vált ország új alkotmányát az arról tartott hét végi… Tovább olvasom