Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 9°C Még több cikk.

Malajzia és Tanzánia is betiltotta a kínai tejtermékeket

Tanzánia, Kína - Betiltották az összes kínai eredetű tej és tejtermék forgalmazását Tanzániában és Malajziában is - jelentette az AFP szombaton.
Mindkét államban azután döntöttek a lépés mellett, hogy Kínában immár több mint hatezer csecsemő betegedett meg a melaminnal szennyezett tápszertől.

Tanzániában a kormányzat közölte: szakembereket küldenek a boltokba, hogy ellenőrizzék: nem maradt-e a polcokon gyanús kínai készítmény. A maláj egészségügyi miniszter pedig bejelentette: az országba eddig nem került a szennyezett termékekből. Közben a pekingi vezetés azt ígérte a megbetegedett csecsemők szüleinek, hogy mindent megtesznek a gyerekek felépüléséért. Egyebek mellett ingyenes orvosi ellátást ígértek nekik. Peking elrendelte a tejipari cégek szigorúbb és gyakoribb ellenőrzését. Emellett azt is megígérte, hogy a szennyezési botrányért felelősöket megbünteti. Eddig 18 embert vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban Kínában.

Olvasóink írták

  • 1. Pitcairn Sziget 2008. szeptember 22. 05:36
    „Azt meg csak megertem, hogy Tanzania tejport vesz Kinatol de de Amerika ?? Se etelt, se pedig evo-eszkozt vagy edenyeket SOHA nem vennek ami Kinabol ered. Mnden szennyezett, vas-edenyekben, "porcelan"edenyekben OLOM van, etelekben mint a tejporban mergezo, rakot okozo vegyi anyagok. Teljesen "bena" az aki kinai arut vasarol. A WAL-MART csak kinai arut ad uzleteiben.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kisebb földrengések Dél-Szerbiában

Szerbia - Két kisebb földrengés volt szombat hajnalban Szerbia déli részén- közölte a belgrádi… Tovább olvasom