Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Magyarok gépét fogták meg Iránban

Magyar volt az a repülő, amelyet földre kényszerített az iráni légierő még szeptember 30-án, mert megsértette az iráni légteret - közölte a Reuters. A Honvédelmi Minisztérium kedd este közölte: egy magyar katonákat szállító civil repülőgépnek kellett leszállnia adminisztrációs hiba miatt Teheránban.

Egy magyar katonákat szállító civil repülőgépnek kellett leszállnia adminisztrációs hiba miatt Teheránban múlt héten kedden - közölte a Honvédelmi Minisztérium szóvivője, Bocskai István kedd este. Bocskai elmondta: a civil repülőgép négy magyar katonát vitt Afganisztánba, a katonai küldöttségben annak a csoportnak a tagjai utaztak, akik október 1-jén átvették a kabuli nemzetközi repülőtér irányítási feladatait.

A négy katona egy Hawker 800 típusú repülőgéppel utazott, amelyet egy Jas Cargo nevű cégtől béreltek. A gépen három fős személyzet, illetve a cég képviselője utazott - közölte a szóvivő. "Az adminisztrációs hiba mindösszesen abból állt, hogy a repülőgép átrepülési engedélyében felcserélődött a hívójel két eleme. A probléma tisztázását követően a repülőgép rendben folytatta útját Afganisztán felé" - áll a minisztérium kedd este kiadott közleményében.

A gép Törökországból tartott Afganisztánba, amikor véletlenül iráni légtérbe tévedt, és iráni vadászgépek egy repülőtérre kísérték, ahol kikérdezték az utasokat. Másnap - amikor kiderült, hogy nem szándékosan hatoltak be Irán légterébe -, továbbengedték a gépet az utasokkal együtt.


Félinformációk

A sajtóban korábban ellentmondásos információk jelentek meg az esetről. Korábban a Reuters hírügynökségnek egy vezető iráni kormányzati tisztviselő azt mondta, hogy egy magyar segélyszervezet használta azt a gépet, amelyet iráni vadászgépek leszállásra kényszerítettek a közel-keleti országban szeptember 30-án. A BBC az arab nyelvű iráni Al-Alam televízióra hivatkozva közölte, a gép szeptember 30-án szállt le a Teherán melletti Mehrabad repülőterén. Más hírforrások - például az iráni állami televízióra hivatkozó MTI - ugyanakkor azt jelentették, hogy az incidens vasárnap volt. Egy iráni tévéadó is azt közölte, hogy a gépet egy magyar cég használta, és Afganisztánba tartott, fedélzetén humanitárius segéllyel. A brit Times azt írta, hogy egy magyar magángépről van szó.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veszélyes hulladék ég a szlovákiai Eperjesen

Szlovákia - Továbbra is rendkívüli állapot van érvényben az északkelet-szlovákiai Eperjesen, ahol… Tovább olvasom