Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Magyar segítséggel juthat vízhez több ezer afgán

A tervek szerint az elkövetkező héten adják át azt a vízvezetékrendszert Afganisztán Baglán tartományában, melynek kiépítésében magyar katonák is részt vettek. Az összesen több mint tízezer ember vízállásában oroszlánrészt vállaló hálózat hossza meghaladja a 15 kilométert.
Hét afganisztáni falu vízellátását biztosítja majd az a vízvezetékrendszer, amelyet a magyar újjáépítési csoport katonái segítségével építettek ki Baglán tartományban – nyilatkozta a magyar katonák sajtótisztje a távirati irodának telefonon. Varga Erika zászlós elmondta, hogy a tervek szerint jövő héten adják át a vízvezetékrendszert, amely a falvakban élők – összesen több mint tízezer ember – ivóvízzel való ellátását segíti. A teljes rendszer hossza több mint tizenöt kilométer.

A projekt kivitelezésében részt vett az ISAF (Afganisztánban állomásozó nemzetközi erők) északi régiójának parancsnoksága is. A sajtótiszt elmondta, hogy a magyar újjáépítési csoport Baglán tartomány öt éves fejlesztési tervéből választ ki feladatokat, elsősorban az infrastruktúra, az egészségügy, illetve az oktatás fejlesztését tartják szem előtt.

Varga Erika elmondta azt is, hogy a csütörtökön egy robbanásban megsérült magyar katona jól van, mindössze az arcán szenvedett apró hámsérülést. A robbanószerkezet a magyar csoport egyik konvoja mellett lépett működésbe, a robbanás következtében az élen haladó páncélozott gépjárműben kisebb anyagi kár keletkezett. A támadást követően a katonák biztosították a helyszínt és az újjáépítési csoport állományából kijelölt bizottság az afgán rendőrséggel és a helyi szervekkel együttműködésben megkezdte az eset kivizsgálását.

A vizsgálat jelenleg is tart, az eddigi információk alapján nem állapítható meg, hogy a támadás célzottan a magyar konvoj ellen irányult volna. Ismert, a Magyarország mintegy kétszáz katonával tavaly vette át a több mint 760 ezer lakosú, 21 ezer négyzetkilométer területű Baglán tartomány újjáépítési csoportjának vezetését Afganisztánban. Az ország az idén és jövőre összesen 500-500 millió forintot biztosít a költségvetési tartalékból a különböző civil fejlesztési projektek megvalósítására Afganisztánban. A magyar kontingens legújabb váltása néhány héttel ezelőtt érkezett Baglánba, a katonáknak már sikerült megszokniuk a körülményeket - közölte a sajtótiszt. Mint mondta, az állomány nagy része volt már misszióban, így tudták milyen körülmények várnak rájuk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kolerajárvány tört ki Irakban

Kolerajárvány veszélyére figyelmeztette szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az Irakkal… Tovább olvasom