Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Madárinfluenza: haláleset Vietnámban, nehézségek Indiában

A madárinfluenza vírusától halt meg egy vietnámi férfi - erősítették meg szerdán egészségügyi szakemberek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra figyelmeztetett, hogy a H5N1 vírus jelen van az országban, és valós veszélyt jelent az emberekre is. Közben az indiai Nyugat-Bengál állam jelezte, hogy nem áll a rendelkezésükre elég erőforrás, hogy kordában tudják tartani a területen kitört járványt.
Vietnám járványtani intézete megerősítette, hogy az ország észak-keleti részéről származó 32 éves férfi a H5N1 vírus miatt halt meg - közölte az egészségügyi minisztérium egyik magas rangú tisztségviselője. A férfi január 18-án halt meg, két nappal azután, hogy az egyik fővárosi kórházba szállították. A férfi egyes jelentések szerint egy, a háza közelében elhullott szárnyasból készített magának ételt.

Jelenleg Vietnám három tartományában van érvényben madárinfluenza készültség. A WHO szóvivője arra figyelmeztette az ország lakosságát, hogy a vírus jelen van a területen, és valós veszélyt jelent az emberekre. A hatóságok felkérték az embereket, hogy csak megbízható forrásból vásároljanak szárnyast, és azt is jól főzzék, vagy süssék meg fogyasztás előtt.

Közben az indiai Nyugat-Bengál állam kormányzata arra hívta fel a figyelmet, hogy erőforrás hiánya miatt nem haladnak jól a régióban kitört járvány megfékezésével. Az állam egyik minisztere elmondta, hogy még legalább ezer orvosra, és állatorvosra lenne szükségük. Több, a fertőzött szárnyasok leölésére kiküldött csapat mellé ugyanis nem tudtak egészségügyi szakembert adni. A következő hét napban 2,2 millió szárnyas leölését tervezik az államban, ahol már eddig is nagyjából négyszázezer madarat semmisítettek meg.

Az állam nyolcvanmilliós lakosságból egyelőre még senki sem fertőződött meg, de egyre több embert kezelnek influenzás tünetekkel - közölte az állam egészségügyi minisztere. A WHO legfrissebb, január 23-ai adatai szerint a H5N1-es vírus 2003 óta 352 embert fertőzött meg az egész világon, és közülük 219-en bele is haltak a kórba. Indiában még egy emberi esetet sem jegyeztek fel, ugyanakkor Vietnámban 101 megbetegedés történt, és 47-en haltak bele a fertőzésbe.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Békemegállapodás Kongóban

Történelminek nevezett békemegállapodást írtak alá a Kongói Demokratikus Köztársaságban harcoló… Tovább olvasom