Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Luxushajón érkeztek illegális bevándorlók az Egyesült Államokba

Mostoha körülmények helyett a lehető legfényűzőbb módon, luxushajó utasaiként próbált bejutni kilenc kínai az Egyesült Államokba.

Az illegális bevándorlók japán turistáknak "álcázták" magukat. A Queen Mary 2 óceánjáró személyzetéből egy malajziai férfi segítette őket feljutni a hajóra, és eljutni az ígéret földjére. A kínaiak több mint 6 millió forintnyi dollárt fizetett neki.

Az öt nő és négy férfi Dubajban szállt fel fizető utasként a luxushajóra, és rendben meg is érkezett New Yorkba, ahol azonban egy csapásra megváltoztak addigi luxuskörülményeik. Az ellenőrzésen kiderült, hogy japán útleveleik hamisak, ők pedig nem is tudnak japánul. Most rács mögött várják, míg kitoloncolják őket.

"Azt hitték, hogy kevésbé lesznek gyanúsak, ha ilyen nagylábon érkeznek, méregdrága luxushajón, nem pedig ütött-kopott bárkán az éj sötétjében.

Eddig tényleg nem volt példa hasonlóra, mivel igencsak költséges módszer" - mondta John Saleh, az amerikai vám- és parti őrség tisztje.

A Queen Mary 2 nyújtotta kényelem valóban nagyban különbözik az embercsempészetre gyakran használt teherhajó-konténerekétől, amelyekben embertelenek a körülmények - a luxus óceánjárón viszont uszodák, golfpálya, színházak, báltermek mellett még planetárium is van.

A kínai "japán turistacsoport" malajziai cinkosa szintén rács mögé került, és embercsempészet vádjával indult ellene eljárás.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tigris tépett szét egy tehenet

Amuri tigris tépett szét egy tehenet és egy borjút az orosz Távol-Keleten lévő Primorje megyében, de… Tovább olvasom