Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 10°C Még több cikk.

Lukasenka: a metrórobbantók beismerték korábbi terrorcselekményeiket is

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök szerdán megerősítette, hogy beismerték bűnösségüket a hétfői, 12 halálos áldozatot követelő minszki metrórobbantással gyanúsított személyek, sőt azt is bevallották, hogy két korábbi terrorcselekmény is a lelkükön szárad.

Korábban a főügyészség tett ilyen értelmű bejelentést. 2005-ben Vityebszkben, majd 2008 júliusában Minszkben volt egy-egy pokolgépes merénylet, s a tetteseket nem sikerült elfogni. A hétfői robbanást a fehérorosz főváros Oktyabrszkaja (Október) állomásán pad alá rejtett robbanószerkezet okozta.

Anatolij Kuljasov belügyminiszter időközben azt jelentette be, hogy a gyanúsítottak száma három. Kuljasov azt is elmondta, hogy a 30 év körüli gyanúsítottak fehéroroszok, de nem minszkiek. Legalább egyiküket a metróállomásnál készült videófelvételek alapján azonosították.

"Szörnyű, de tény, ezek a senkiháziak munkáskollektívákban dolgoztak, esztergályosként, lakatosként" - mondta Lukasenka. A gyanúsítottakat alkalmazó vállalatok vezetésének szemére vetette, hogy nem vették észre idejében, miben mesterkednek. "Kik a cinkosok, esetleg a megrendelők, ez számunkra nagyon fontos" - fogalmazott a fehérorosz elnök.

Lukasenka beszédében közölte: utasítást adott az "ellenzéki alakok" kijelentéseinek alapos kielemzésére. "A cinkosokat és a megrendelőket keressük. Ezek a figurák +az ötödik hadoszlopból+ valók, kiteríthetik kártyáikat, és feltárhatják, hogy ki volt a fő szponzor" - mondta.

A fehérorosz elnök szerint minden gyanús személyt ki kell hallgatni, függetlenül a külföld "nyavalygásától és sóhajtozásától". "Nálunk tragédia történik, a strasbourgi bírák pedig az emberi jogok valamiféle megsértéséről papolnak, miközben ötödik hadoszlopunk szánalmas figurái szankciók bevezetéséért esdekelnek" - fejtette ki véleményét Lukasenka. Szerinte "vitustánc" ez a javából, "legalább megvárták volna a gyászidőszak végét". "A tettesekre a legsúlyosabb ítéletet kell kiróni" - mondta az elnök.

Elemzők szerint Lukasenka szavaival azokra az ellenzéki megnyilvánulásokra reagált, amelyek szerint a merénylet ürügyén a minszki rendszer tovább erősíti majd az elnyomást.

Lukasenka sürgette, hogy az országban eluralkodott pánikhangulatnak mielőbb vessenek véget. Ezért a nyomozást mielőbb le kell zárni. Köszönetét fejezte az erőszakszervezeteknek eddig munkájukért, de hangoztatta: egy pillanatig sem lankadhatnak. "A szigorú rend és szervezettség, ez a mi túlélésünk alapja, és a nép igazodik ehhez" - jelentette ki.

Eközben Izrael minszki nagykövetsége közölte, hogy a zsidó államból hét bűnügyi szakember érkezett, hogy segítsék a fehérorosz kollégákat a metrórobbantás hátterének feltárásában.

Olvasóink írták

  • 2. jóhatudod 2011. április 15. 14:01
    „oda kell vinni a " cozma per " összebeszélő hazudózó vádlottjait, 1 nap után elmondják a "bodzavirág" nenzetközi árfolyamát visszamenőleg 1848-ig !!!”
  • 1. stewe7109 2011. április 14. 08:52
    „Sőt! Egyszerre több helyen is robbantottak és mindennek a tetejébe még zsiráfok is, de erre csak a vallatáson derült fény...jaja”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mire hazaértek, a focivébé miatt lebontották a házukat

Panaszt nyújtott be a Rio de Janeiro-i önkormányzat ellen a városban élő több száz család, amiért lebontják házaikat a futball-világbajnokság és az olimpia miatt. Tovább olvasom