Kisalföld logö

2018. 10. 22. hétfő - Előd 6°C | 15°C Még több cikk.

Lövöldözés egy floridai középiskolában - legkevesebb 17-en meghaltak, sok a sérült - Fotók, videó

A tömeggyilkosságot az iskola egyik volt diákja, a 19 éves Nikolaus Cruz követte el, akit magaviselete miatt korábban kicsapták az iskolából, korábban elmeklinikán is kezelték.
Tizenhét rendbeli, előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság miatt emelnek vádat Nikolaus Cruz, a szerdai floridai iskolai lövöldözés gyanúsítottja ellen - értesült a The Washington Post című lap csütörtökön.

A 19 éves Cruz várhatóan még a nap folyamán megjelenik a bíróság előtt. Bár a tömegmészárlás részleteinek feltárása még tart, az már kiderült, hogy a fiatalember előre felkészült a gyilkosságra, és vérfagyasztó pontossággal tervezett el mindent: először csak egyetlen lövést adott le, mintegy figyelmeztetésként, megvárta, amíg a diákok kiözönlöttek a termekből, és akkor kezdett ámokfutásába.

A floridai Parkland városka középiskolájában szerda késő délután történt lövöldözés tizenhét halálos áldozatot követelt. A kórházakban ápolt sebesültek száma tizenhat, közülük három állapota válságos.
fo

A rendőrség szerint Cruz gázmaszkban, egy AR 15-ös típusú, félautomata fegyverrel érkezett a helyszínre, több tárnyi lőszer és füstgránát volt nála. Jim Lewis, a Cruzról gondoskodó család ügyvédje a The Sun-Sentinel című helyi lapnak elmondta, hogy a fegyvert jogszerűen vásárolták, egy fegyverszekrényben elzárva tárolták, ám Nikolas Cruznak kulcsa volt a szekrénykéhez.

A rendőrség és a szövetségi nyomozók azt már felderítették, hogy hogyan is történt a tömegmészárlás, ám az okok felkutatása még javában tart. Részletesen vizsgálják Nikolas Cruz családi hátterét is.

A fiatalembert - féltestvérével együtt - kisgyermekként fogadta örökbe Lynda és Robert Cruz. A nevelőapa évekkel ezelőtt meghalt, az anya tavaly ősszel hunyt el. Ekkor Nikolas Cruz egy volt iskolatársa családjához költözött. A család befogadta őt, munkát talált neki, és - Jim Lewis ügyvéd szerint - nem tapasztalta semmi jelét annak, hogy a fiú bármilyen erőszakos cselekedetre készült volna. "Depressziós volt, talán kicsit furcsán viselkedett" - fogalmazott az ügyvéd a The Washington Post című lapnak.

Osztálytársai és ismerősei azonban más képet rajzoltak Cruzról. Az amerikai sajtóban megjelenő interjúk tanúsága szerint Nikolas Cruz agresszív fiatalember volt, nem egyszer durván bánt osztálytársaival, gyakran tett fel olyan képeket a közösségi oldalakra, amelyeken állatokat ölt, vagy fegyverrel fotózta magát. Lynda Cruz egyik rokona szerint depresszió elleni gyógyszereket szedett. Jim Gard matematikatanár a Miami Herald című lapnak arról számolt be, hogy az oktatási intézmények felügyeleti szervei tavaly e-mailben értesítették a középiskola oktatóit Nikolas Cruz magatartási problémáiról.
Rendőrségi járművek sorakoznak a Marjory Stoneman Douglas középiskola előtt a floridai Parkland 2018. február 15-én, egy nappal azután, hogy az iskola egyik volt tanulója lövöldözött az intézményben és megölt legalább tizenhét személyt. Tizenhatan megsebesültek.
Fotó: MTI/EPA/Cristobal Herrera

A CNN hírtelevízió arról készített riportot, hogy a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI) még tavaly értesítették, hogy Cruz veszélyes lehet. A fiatalember ugyanis az egyik videómegosztó portálra olyan képsort tett fel, amelyen arról beszélt: "profi iskolai lövöldöző leszek". Látva az "üzenetet", Ben Bennight, az egyik felhasználó azonnal értesítette az FBI-t. Az FBI egyelőre nem kommentálta ezt az információt.

Scott Israel megyei seriff sajtóértekezleten mondta el, hogy a hatóságok már javában tanulmányozzák Cruz közösségi oldalakon megjelentetett kommentárjait és fotóit. "Néhányuk rendkívül zavarba ejtő" - fogalmazott Broward megye seriffje.

A Rágalmazás-ellenes Liga (ADL) jelentése szerint Nikolas Cruznak kapcsolatai voltak a fehérek felsőbbrendűségét hirdető, Florida Köztársaság (ROF) nevű fajgyűlölő csoporttal. A csoport szóvivője az ADL-nek írásban megerősítette a kapcsolatot,s elmondta, hogy Cruz többször is rész vett a floridai főváros, Tallahassee környékén tartott kiképzéseken és gyakorlatokon. A ROF szóvivője ugyanakkor az ADL érdeklődésére hangsúlyozta, hogy a csoport soha nem akarta, hogy Cruz iskolai lövöldözésekbe vagy más erőszakos cselekedetekbe keveredjen.
Videófelvételről készített kép az előző napi tömeggyilkossággal vádolt Nikolas Cruzról (b) és jogi képviselőjéről a Broward megyei bíróságon Fort Lauderdale-ben 2018. február 15-én.
Fotó: MTI/AP pool/South Florida Sun-Sentinel/Susan Stocker

Donald Trump elnök csütörtökön elrendelte a nemzeti lobogók félárbocra engedését. Twitter-bejegyzésben ismételten hangot adott a történteki miatti aggodalmainak. "Sok jel utal arra, hogy a floridai lövöldöző mentálisan zavart volt, rossz magatartása miatt még az iskolából is kizárták. Szomszédjai és az iskolatársai tudták, hogy magatartása súlyos problémákat vet fel " - írta az elnök. "Miként fordulhatott elő, hogy a helyi hatóságok nem figyeltek oda Cruzra " - tette fel a kérdést Trump.
 
Donald Trump: tragédiák idején a nemzet összefog és ez a kötelék erősebb a gyűlöletnél

"Tragédiák idején a nemzet összefog és ez a kötelék erősebb a gyűlöletnél" - fogalmazott Donald Trump a Fehér Házban elmondott rövid üzenetében, amelyet a szerdai tömeggyilkosság kapcsán intézett az amerikai néphez.

A floridai Parkland városka középiskolájában szerda késő délután történt lövöldözés tizenhét halálos áldozatot követelt. A kórházakban ápolt sebesültek száma tizenhat, közülük három állapota válságos.

Trump bejelentette, hogy találkozót tervez az áldozatok hozzátartozóival, felkeresi a sebesülteket, találkozik a helyi hatóságok képviselőivel, valamint napokon belül a szövetségi államok kormányzóival is. "Változtatni kell az erőszak kultúráján, az életet kell támogatnunk és kapcsolatokat kell építenünk" - fogalmazott.

Kiemelte, hogy egyetlen gyermeknek sem szabad veszélyben éreznie magát amerikai iskolákban, s a közeljövőben kormányzati szinten kívánnak foglalkozni a mentális betegségek elleni küzdelemmel.

Korábban írtuk:

Legkevesebb tizenhét halottja van annak a lövöldözésnek, amely szerdán délután történt a floridai Parkland városka középiskolájában. A kórházakban ápolt sebesültek száma tizenhat.

A tömeggyilkosságot az iskola egyik volt diákja, Nikolaus Cruz követte el. A 19 éves tettest helyi idő szerint délután négy óra körül letartóztatták az iskolától nem messze eső lakásában. Ellenállást nem tanúsított.

Scott Israel megyei seriff weboldalán tudatta, hogy a lövöldöző Nikolaus Cruz a menekülő diákok között elvegyülve menekült el a helyszínről. A nyomozók az iskola biztonsági kameráinak felvételei alapján azonosították a 19 éves támadót, akit nehéz légzése miatt szállítottak kórházba.

Tudatta továbbá azt is, hogy a lövöldözésben tizenöten vesztették életüket, ketten a kórházba szállítást követően haltak meg. Az áldozatok azonosításán az iskola munkatársainak bevonásával dolgoznak.

Problémás diák volt a floridai ámokfutó volt iskolatársai szerint, összeveszett több barátjával, verekedett volt barátnője új udvarlójával, és nem sokkal a 17 halálos áldozattal járó szerdai tragédia előtt felkavaró dolgokat posztolt a közösségi médiában - közölte egy rendőrségi tisztségviselő a 19 éves Nikolas Cruz volt iskolatársainak beszámolója alapján.

Cruzt a múlt tanévben rossz magaviselete miatt kicsapták a parklandi Marjory Stoneman Douglas középiskolából, miután verekedett volt barátnője új barátjával - mondta el az egyik diák. Cruz, amíg udvarolt a lánynak, durván bánt vele is. Egy másik diáktársukat pedig többször megfenyegette - tette hozzá. A tanárok beszámoltak arról, hogy Cruz az idei tanévet elkezdte egy másik iskolában.
    
Broward megye polgármestere a CNN-nek nyilatkozva azt mondta: Cruzt korábban kezelték egy elmeklinikán, de már több mint egy éve nem járt kezelésre. Az önkormányzat a problémás diákokat minden esetben próbálja szemmel tartani, kapcsolatban lenni velük, de Cruz esetében ez nem sikerült - ismerte el.
    
Cruzról egyik diáktársa elmondta, hogy nemrég feltett az egyik közösségi médiára egy képet, amelyen a saját arca elé tartott egy fegyvert. Egyébiránt félénk, magának való fiúnak tartotta Cruzt. Egy másik diák arról számolt be, hogy Cruz feltett képei szerint állatokat ölt, és rendszeresen célba lőtt saját házuk kertjében.
    
A szerdai ámokfutás az iskolában - ahová mintegy 3000 diák jár - nem sokkal a tanítás vége előtt kezdődött el. Éppen aznap, néhány órával korábban volt egy kiürítési gyakorlat az intézményben, ezért sokan azt hitték a lövések hallatán, hogy egy újabb váratlan gyakorlatot tart a vezetés.
    
Cruz gázálarcban, füstgránátokkal, egy félautomata lőfegyverrel és több tárnyi lőszerrel felszerelve ment be az iskolába, és kezdett el lövöldözni. Legtöbb áldozatát az épületen belül szedte. Voltak olyan osztályok, amelyekben a diákok inkább megpróbáltak bezárkózni, viszont több százan kifutottak az utcára. A rendőrség riasztása után számos rendőr és mentő, valamint egy terrorelhárító egység érkezett az iskolához. Az épületet kiürítették, és a feltételezett tettest az iskolától nem messze lévő otthonában fogták el.

Megrázó beszámoló a floridai lövöldözést túlélő egyik diáktól.
Olvassa el itt >>

 
Az elmúlt évtizedek legvéresebb amerikai ámokfutásai

1966. augusztus 1.
- A Texasi Egyetem egyik tornyából egy ámokfutó több mint egy órán át lövöldözött a járókelőkre és megölt 14 embert.

1984. július 18. - A kaliforniai San Ysidróban, egy gyorsétteremben egy 41 éves férfi válogatás nélkül agyonlőtt 21 embert. A támadóval egy rendőr végzett.
1991. október 16.- Egy munkanélküli férfi a texasi Killen városának népszerű vendéglőjében 23 embert meggyilkolt, majd magával is végzett.

1999. április 21.- A coloradói Columbine középiskolájában két tizenéves diák ámokfutása közben golyókkal, kézigránátokkal és plasztikbombákkal 13 embert lőtt le, majd öngyilkosságot követett el.

2007. április 16. - A Virginiai Műszaki Egyetemen egy diák 32 embert ölt meg, ez a legsúlyosabb mészárlás, amely amerikai iskolában történt.

2009. április 3. - A New York szövetségi állambeli Binghamton egyik közigazgatási épületében 13 embert lőtt le egy férfi.

2009. november 5. - A texasi Fort Hood katonai bázison a hadsereg egyik pszichiátere Allah Akbar! (Isten hatalmas) felkiáltással nyitott tüzet bajtársaira, akik közül 13-mal végzett, 42-t megsebesített. Ez volt a legtöbb halálos áldozattal járó tömeggyilkosság, amelyet amerikai támaszponton valaha is elkövettek.

2012. július 20. - A Colorado állambeli Aurora egyik mozijában egy Batman-film éjféli premierjén egy 27 éves férfi 12 embert megölt, 70-et pedig megsebesített.

2012. december 14. - A Connecticut szövetségi állambeli Newtownban egy 20 éves férfi 26 embert, köztük 20 gyereket ölt meg egy iskolában. A támadó végül magával is végzett.

2015. december 2. - A kaliforniai San Bernardinóban egy szociális központban 14 emberrel végzett egy házaspár, akik ugyan elmenekültek a helyszínről, de néhány órával később agyonlőtte őket a rendőrség.

2016. június 12. - A floridai Orlando egyik melegbárjában egy géppuskával felfegyverzett férfi az ámokfutás során 49 emberrel végzett és 53-at sebesített meg. A magát iszlám harcosnak nevező merénylőt a rendőrök lelőtték.

2017. október 2. - A nevadai Las Vegasban egy szálloda 32. emeletéről egy férfi tüzet nyitott a hotel mellett rendezett countryfesztivál vendégeire. Ámokfutása 58 ember életét követelte, 851-en sebesültek meg. Az Egyesült Államok legvéresebb ámokfutását elkövető férfi öngyilkos lett mielőtt a rendőrség bejutott volna szállodai szobájába.

2017. november 5. - 26 embert megölt és több mint 30-at megsebesített egy fegyveres támadó a dél-texasi Sutherland Springs település baptista templomában. Az elkövető egy stresszben szenvedő katona volt, aki menekülés közben agyonlőtte magát.
 

Korábban írtuk:    
Scott Israel, a helyileg illetékes, Broward megyei seriff közleményben tudatta, hogy a diákot magaviselete miatt korábban kicsapták az iskolából, ám egyelőre nem tudni, hogy ennek volt-e szerepe tette elkövetésében.

 
Legkevesebb 17-en meghaltak az iskolai lövöldözésben Floridában

Az első lövések a tanítás végén, helyi idő szerint délután két óra körül dördültek el az iskola bejárata előtt, majd az udvaron, végül az épületben. A diákok magukra zárták a tantermeket, amíg a rendőrök meg nem érkeztek.

Az amerikai televíziókban sugárzott légi felvételek tanúsága szerint az iskola udvarán mozdulatlan emberek hevertek, feltételezhetően valamennyien megsebesültek. Az iskolát tucatnyi rendőrautó és egy páncélozott jármű vette körül, az épületben lévő diákokat rendőrségi biztosítás mellett kimenekítették, mivel akkor még nem fogták el a tettest.
 

Donald Trump elnököt azonnal tájékoztatták a történtekről. Az elnök részvétét fejezte ki és Twitter-bejegyzésében azt hangsúlyozta, hogy egyetlen tanárnak vagy diáknak sem szabad soha úgy éreznie, hogy amerikai iskolában nincs biztonságban. Az elnök folyamatos kapcsolatban állt Rick Scott floridai kormányzóval, aki rögtön a helyszínre utazott.
    
Robert Runcie, megyei tanfelügyelő a CBS televíziónak adott interjújában "rettenetesnek" mondta a helyzetet. Ő már szerdán délután azt valószínűsítette, hogy az elkövető az iskola egyik jelenlegi vagy volt diákja is lehetett, ugyanakkor leszögezte, hogy az iskola nem kapott fenyegetéseket és a tragédiának semmi előjele nem volt.
    
Az Egyesült Államokban 2013 óta 291 iskolai lövöldözés történt, vagyis átlagosan hetente egyszer dördültek lövések oktatási intézményekben.

Korábban írtuk:
Lövöldözés volt a floridai Parkland egyik középiskolájában, ahol legalább húszan megsebesültek, és a legfrissebb információk szerint egy halálos áldozat van.


A Fort Lauderdale városától északra fekvő Parkland iskolájának környékét lezárták, tart az iskolában lévő diákok kimenekítése. A helyi rendőrség és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársai a helyszínen vannak.

Az első értesülések szerint a tanítás végén dördültek el a lövések, a gyanúsított, egy fehér férfi elmenekült.

Az amerikai televíziókban sugárzott légi felvételek tanúsága szerint diákok hosszú sora, felemelt kézzel, rendőrségi biztosítás mellett vonul ki az iskola épületéből. Az iskolát egy tucatnyi rendőrautó és egy páncélozott jármű veszi körül.

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője közölte: Donald Trump elnököt tájékoztatták a történtekről.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vérontás az újoncavatáson: bajtársaik lőttek agyon négy katonát

Vérontás az újoncavatáson: bajtársaik lőttek agyon négy katonát
Tovább olvasom