Kisalföld logö

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 33°C Még több cikk.

Líbia - Kadhafi napjai meg vannak számlálva?

Visszafoglalták a líbiai felkelők a stratégiai fontosságú Adzsdábíja várost újságírók helyszíni beszámolója szerint.

A Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők elhagyták állásaikat, miután pénteken a nemzetközi szövetséges erők légicsapásokat mértek rájuk. Nem maradt más hátra mögöttük, mint kiégett harckocsik roncsai. A városban szombat reggel nyugalom uralkodott, az utcák a lázadók járműinek dudálásától visszhangzottak.

A tengerparti Adzsdábíja a lázadók fellegvárától, Bengázitól mintegy 160 kilométerre délre fekszik. A Kadhafi-párti kormányerők a múlt héten vették be a várost, ám előrenyomulásukat Bengázi irányába sikeresen megállította a szövetségesek katonai beavatkozása.

Az amerikai védelmi minisztérium egyik szóvivője közölte, hogy 24 óra leforgása alatt 153 bevetésen vettek részt a nemzetközi koalíció gépei, s 16 Tomahawk manőverező robotrepülőgéppel is csapást mértek a célpontokra, így a kormányerők tüzérségi állásaira, gépesített egységeire, valamint parancsnoki és ellenőrző rendszerére.

A nyugati országok kormányai azt remélik, hogy az egy héttel ezelőtt elindított légi támadások a Kadhafi-ellenes erők javára billentik el az erőegyensúlyt. Franciaország szerint a konfliktus nem mostanában ér véget, hosszú hetekig is eltarthatnak a légi csapások. A NATO 90 napra vette át a műveletek irányításának és összehangolásának feladatát, de szükség esetén ez az időtartam meghosszabbítható vagy lerövidíthető. Amerikai lapértesülés szerint az Egyesült Államok és szövetségesei fontolgatják, hogy fegyvereket szállítsanak a líbiai ellenzéknek.

A The Washington Post című napilap szombaton azt írta, hogy az amerikai kormányzat szerint a Líbia elleni nemzetközi katonai fellépésre feljogosító BT-határozat elég "rugalmas", lehetővé tesz egy ilyen típusú segítséget. Döntés azonban még nem született. Franciaország támogatja a lázadók felfegyverzésének és kiképzésének ötletét.

A The Wall Street Journal című újság már pénteken beszámolt arról, hogy az egyiptomi hadsereg fegyvereket fog szállítani a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők ellen küzdő lázadóknak.

Pénteken megtartott ülését a Biztonsági Tanács líbiai szankcióbizottsága, amely további büntetőintézkedésekről döntött. Egyebek között bővítette a szankciók hatálya alá eső líbiai személyek és intézmények körét, így feketelistára került Líbia csádi nagykövete, valamint befagyasztották a líbiai jegybank, a befektetési ügynökség, a külkereskedelmi bank és az állami olajvállalat külföldön lévő javait.

Barack Obama amerikai elnök szokásos szombati rádióbeszédében kijelentette, hogy a líbiai misszió "világos, célzott és a siker felé halad". A nemzetközi koalíció gyors beavatkozásával sikerült elkerülni a humanitárius katasztrófát, számtalan ártatlan civil életét megmenteni.

Obama azt akarja, hogy Kadhafit vonják felelősségre a polgári lakosság elleni brutális fellépéséért. Egyúttal felszólított a líbiai vezetőt, hogy állítsa le a civilek elleni támadásokat.

Olvasóink írták

  • 9. háté 2011. március 29. 19:11
    „Kárpátalja is örök magyar terület-csehekhez rabolták,-szovjetek lecsaptak rá, -gazember Mdf-nek nem kellett így került ukrán hatalom alá, de Lesz, lesz lesz, csak azért is lesz
    Tudod nekünk Ungvár is örök magyar város, hiába van ideiglenesen határon kívül (cionista barátaidnak köszönhetően)--nektek csak egy állomás volt, Galíciából--Oroszországból való "utazásotok" közben.
    Isten áldd meg a Magyart--a keresztényeket, a Kárpátok szent bércei között!”
  • 8. meir 2011. március 28. 14:18
    „hate!
    lehet hogy nektek bratsilava ma is POZSONY,-de az nem valtoztat a tenyen,hogy egy valamire valo ujsagiro Tudja leirni helyesen egy Arab orszag,Arab varosanak nevet!!!
    mellesleg en is Magyarok lakta varosban szulettem 1926-ban;- UNGVAR!!
    -mar ha ez a varosnev mond valamit nektek!!!”
  • 7. háté 2011. március 27. 21:16
    „4. meir
    Tudod öreg (finoman) hóhányó, --én itt élek, nekem ez a föld a szülőföldem és az összes ősömé!
    Itt élnek gyermekeim, unokáim- és mind itt halunk meg e drága hazában.

    Egyébként, amit leírok vállalom érte a felelősséget, --engem te még nem fogtál hazugságon, mint én oly sűrűn téged.
    A magyarnak ez a föld a hazája, nektek nincs és mindig gyilkolásszátok a Palesztinokat.
    Egyénként ha valaki magyarul ír egy helységnevet, azt nem kell lehurrogni.
    Nekünk Pozsony- nem Bratislava.”
  • 6. meir 2011. március 27. 18:52
    „janika!!
    ha erdekel,;-en most 84 eves vagyok!! no es te??-tobb tiszteletet!!!
    --------------------------------------------------------------------------------------
    SZERKESZTOKEM!!!
    az nem "Adzsdabija" hanem ASHDABIYAH !!-(ne aruld el senkinek!!!)-”
  • 5. janika 2011. március 27. 14:59
    „A Biblia szerit az O szövetségi részben olvasható a zsidók, akár 600 évig is éltek. Vajon az öreg "meír" hány éves lehet?”
  • 4. meir 2011. március 27. 13:35
    „CENZOR!!
    a "hate" fele DESINFO-t miert nem torlod??????!!!!!
    zsidozni szabad megiscsak???”
  • 3. háté 2011. március 26. 17:35
    „A Pink Floyd alapítója Izrael Kulturális blokádjáért

    Roger Waters, a Pink Floyd rockegyüttes alapítója a baloldali brit Guardian napilapban felszólította a kulturális világot, hogy bojkottálja Izraelt.
    Waters azt írja, hogy az 1980-ban írt Another Brick in the Wall című számát Dél-Afrika kormánya tiltotta meg. 25 évvel később, 2005-ben palesztin gyerekek egy ciszjordániai fesztiválon ugyanazt a dalt énekelték így: ,,We don´t need no occupation! We don´t need no racist wall!" (Nincs szükségünk megszállásra, nincs szükségünk rasszista falra). Akkor, írja Waters, még nem látta mi történik ott, de egy évvel később már a saját szemével tapasztalhatta, amikor az ENSZ védelme alatt látogatta meg a megszállt Jeruzsálemet és Bethlehemet. Iszonyatként érte, amit tapasztalt.

    Az iszony évtizedek óta tart és az izraeli kormány semmit nem tesz ellene, akár a nyugati kormányok. De ahol a kormányok nem cselekednek, az embereknek kell azt megtenniük minden, a rendelkezésükre álló békés eszközzel. Ez pedig Watersnek azt jelenti, hogy kinyilvánítja szándékát: szolidáris a palesztin néppel és csatlakozik az Izrael elleni bojkott mozgalommal, amely a befektetések kivonását és a zsidó állam elleni szankciókat is jelent.

    Ezért Waters arra kéri a zeneiparban dolgozó kollégáit, valamint valamennyi művészt: csatlakozzanak a kulturális bojkotthoz mindaddig, ameddig a megszállás fala le nem omlik és a palesztinok is békében, szabadságban, igazságban és méltóságban élhetnek.

    A minimum, amit olvasóinktól kérhetünk: terjesszék Roger Waters üzenetét azoknak is, akik nálunk iparszerűen háborodnak fel mindenfajta, akár képzelt rasszizmussal szemben, de soha egyetlen szót nem ejtenek a palesztinok elleni gyilkos, intézményes rasszizmusról. Annál visszataszítóbb ugyanis nincs, amikor az antirasszizmust rasszista alapon gyakorolják”
  • 2. meir 2011. március 26. 16:03
    „1-es!!
    <moderálva> Yemen-nek tobb olaja van mint hinned!!”
  • 1. háté 2011. március 26. 15:42
    „Barack Obama amerikai elnök szokásos szombati rádióbeszédében kijelentette, hogy a líbiai misszió "világos, célzott és a siker felé halad"

    Ebben a nyilatkozatban minden benne van!
    --világos: olyan helyzetet előállítani, hogy amerikai-cionista segítséget kérjen bármelyik félnél lesz a hatalom!
    -- célzott: ezt nem is kellett volna mondani---cél az olaj! (Jemennek nincs olaja)
    --siker: itt látszik a gondolkodásuk, siker egy háborúban ahol emberek halnak meg?--az csak a cionista zsidó hatalomra jellemző!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar síelő halálos balesete Karintiában

A rendőrség tájékoztatása szerint a 38 éves férfi a Mölltaler-gleccsernél két sílift között az… Tovább olvasom