Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Lezuhant egy repülő Spanyolországban - fotó, videó

Az Airbus A400M típusú katonai szállítógépen hatan tartózkodtak, közülük négy vesztette életét, ketten súlyosan megsebesültek.
Lezuhant egy Airbus A400M típusú katonai szállítógép a dél-spanyolországi Sevilla közelében, a fedélzetén hatan tartózkodtak, közülük négy vesztette életét, ketten súlyosan megsebesültek - jelentette be szombaton a spanyol miniszterelnök, a spanyol belügyminisztérium, valamint az Airbus cég.

A televíziós híradások csak szántóföldön füstölgő romokat mutattak, a spanyol hatóságok tűzoltókat és mentőegységeket küldtek a helyszínre. A sevillai repülőteret lezárták.

A belügyi tárca szóvivője előzőleg az AP hírügynökségnek még azt mondta, hogy a fedélzeten utazó személyzet tagjai közül legalább hárman meghaltak a szerencsétlenségben. Hozzátette: két sebesültet sikerült kimenteni a roncsok alól, az egyikük súlyos égési sérüléseket szenvedett.

A katasztrófa hírét először Mariano Rajoy kormányfő jelentette be, akit egy kampányrendezvényre várták a Kanári-szigeteken lévő Tenerife városában, de miután értesült a gép lezuhanásáról, lemondta részvételét.

Fotók

Hírügynökségi jelentések már az elején jelezték, hogy nem a spanyol hadsereg működtette a gépet, már csak azért sem, mert Spanyolország még nem szerezte be ezt a szállítógép-típust. Igaz, e típus összeszerelő üzemének éppen a Sevilla melletti San Pablo repülőtér ad otthont. A Reuters szerint a most lezuhant gép próbarepülést végzett a spanyol légtérben.

Az Airbus cég később közleményben adott tájékoztatást arról, hogy a gépet Törökországnak készültek elszállítani. Az említett forrásból kiderül, hogy a személyzetnek mind a hat tagja az Airbus spanyol alkalmazottja volt. A közlemény megerősítette, hogy négyen közülük életüket vesztették, kettőt pedig súlyos állapotban kórházban kezelnek.

Az Airbus egyik szóvivője az EFE spanyol hírügynökségnek elmondta: az A400M típust jelenleg Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban és Törökország használják. Összesen nyolc ország rendelt e gépekből, mégpedig az említett négyen kívül Belgium, Luxemburg, Malajzia és Spanyolország is.

Az Airbus A400M négy légcsavaros, felső szárnyas, közepes katonai szállító repülőgép, melyet az Airbus S.A.S. cég fejleszt az említett országok megrendelésére, főleg a Transall C–160 és a C–130 Hercules repülőgépek leváltására. A gép két támadó helikoptert vagy 116 katonát képes szállítani úgy, hogy harci körülmények között is manőverezhető marad.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lemondták az iráni holokausztkarikatúra-kiállítást

A kiállítást a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilapban Mohamed prófétáról közölt… Tovább olvasom