Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

Lengyelország rakétaelhárító rendszert építene a tengerparton

Lengyelország rakétaelhárító rendszert akar kiépíteni a Balti-tenger mentén, hogy ezzel védje tengerpartját ellenséges hajóktól.
A lengyel újság, amelyre a hírt felröppentő orosz RIA Novosztyi hírügynökség hivatkozott, úgy tudja, hogy a leendő támaszpontot Lebork térségében építenék fel 2012-ig. Az építéssel a norvég Kongsberg konszernt bízta meg a varsói kormány. A bázison, amely a maga nemében a legkorszerűbb lesz egész Európában, 200 kilométer hatótávolságú NSM rakétákat telepítenének.

A támaszpont létrehozásának költségeit mintegy 108 millió euróra becsülik. Bogdan Klich lengyel védelmi miniszter decemberben közölte, hogy az Oroszországgal határos országban márciusban megkezdik amerikai Patriot elhárító rakéták telepítését. Moszkvára való tekintettel Barack Obama amerikai elnök tavaly bejelentette, hogy Washington lemond az elődje által Európába tervezett rakétavédelmi pajzs bizonyos elemeinek telepítéséről.

A lengyel földre tervezett rakétákat és a Csehországba tervezett radarrendszert Oroszország a saját biztonsága ellen irányuló fenyegetésnek tekintette, és vehemensen tiltakozott azok telepítése ellen.

Olvasóink írták

  • 1. janika 2010. január 09. 09:55
    „Csak nem!- van utódja Hitlernek?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szokatlanul tartós fagyok az Egyesült Államok keleti partvidékén

Évek, talán évtizedek óta a legtartósabb fagyok várhatók az Egyesült Államok keleti parti államaiban… Tovább olvasom