Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Lemondott a francia kormány

Benyújtotta a francia kormány lemondását hétfő reggel Manuel Valls miniszterelnök Francois Hollande államfőnek.
Az elnöki hivatal közleménye szerint Hollande felkérte  Vallsot arra, hogy újra ő alakítson kormányt, amelynek összetételét  kedden jelentik be.  

Hírmagyarázók szerint az átalakítás hátterében az állhat, hogy  Benoit Hamon oktatási és Arnaud Montebourg gazdasági miniszter a  hétvégén a kormány által elfogadott megszorító intézkedéseket  bírálta, és arra szólított fel, hogy a Németország által  szorgalmazott költségvetési fegyelem helyett inkább a fogyasztást és  a beruházásokat támogassák.   

Valls már vasárnap este elfogadhatatlannak nevezte a kormány  gazdaságpolitikája elleni éles bírálatokat.   

"Úgy véljük, hogy átléptünk egy határt abban az értelemben, hogy  egy gazdasági miniszter nem foglalhat állást ily módon a kormány  gazdasági irányvonaláról és egy olyan európai partnerről, mint  Németország" - jelezték a francia hírügynökségnek a kormányfőhöz  közel álló források. "A miniszterelnök úgy döntött, hogy lépni fog"  - tette hozzá a forrás, de azt nem egyértelműsítette, hogy a  gazdasági tárcavezetőnek távoznia kell-e a kormányból.     

A Szocialista Párt baloldali szárnyához tartozó Montebourg hétfő  reggel megerősítette a köztársasági elnök és a miniszterelnök által  meghatározott gazdaságpolitikával szembeni fenntartásait. Ugyanakkor  visszautasította azt a feltételezést, hogy megsértette a kormányzati  szolidaritást. Azt is mondta: nem tudja, hogy el kell-e hagynia a  kormányt, de ő ezt nem feltételezi.   

"Nem hiszem, hogy meg kellene büntetni egy olyan minisztert, aki  a kollegiális beszélgetéseken felvetett javaslataiba bevonja a  franciákat" - hangsúlyozta Montebourg az Europe 1 rádióban. "A vita  nem a tekintélyről szól, hanem a gazdasági irányvonalról. A  kormányon belüli szolidaritást senki nem kérdőjelezte meg, hiszen a  döntések megszülettek" - tette hozzá.   

A miniszter egyébként a Le Monde című napilap szombati számában  megjelent interjúban is egyértelműen az Hollande és Valls által  képviselt gazdaságpolitika ellen foglalt állást.   

"Németország a megszorító politika csapdájába esett és azt  rákényszeríti egész Európára" - fogalmazott az interjúban  Montebourg. "A német jobboldalról beszélek, amely támogatja Angela  Merkel (kancellárt). Franciaországnak nem feladata a német jobboldal  ideológiai alaptételeihez csatlakoznia" - tette hozzá.    

A gazdasági miniszter azt követően foglalt állást, hogy Berlin  nem támogatta Hollande kérését az európai gazdaságpolitikának a  növekedést és a munkahelyteremtést előtérbe helyező irányváltását  illetően, miközben Franciaországban a gazdasági helyzet nem javul.  Párizs a 2014-re tervezett gazdasági növekedését a közelmúltban  módosította a GDP-arányos 0,5 százalékra az eredetileg tervezett 1  százalékról, miután az első két negyedévben stagnáltak a mutatók. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lezuhant egy kisrepülő Ausztriában - Meghalt a pilóta

Az ausztriai Gálos és Pátfalu között, a szőlők közé csapódott egy kisrepülő. A 65 éves bécsi pilóta… Tovább olvasom